Hirdetés

Xbox One - a Microsoft válasza a problémákra

|

A redmondiak semmit nem bíznak a véletlenre, a vásárlók minden problémájára igyekeznek azonnal megoldást találni.

Hirdetés

Tegnap jelent meg az USA-ban az Xbox One, de néhány szerencsés már ezt megelőzően a kezébe vehette a konzolt. A világ legelső Xbox One tulajának szerencsére nem volt semmi problémája, viszont több helyről is az a visszajelzés érkezett, hogy bizony ahogy egy héttel ezelőtt a PS4-nél, az indulás itt sem volt zökkenőmentes.

Hogy az induláskor még nem tudunk majd streamelni, valószínűleg a legkisebb probléma, amikor többen is panaszkodnak a lemezmeghajtóra, esetleg el sem indul a masina amiért feltörték a malacperselyt. Igazán hálásak vagyunk az égieknek, hogy a GameNight-on kipróbált konzollal minden tökéletesen működött, ennek köszönhetően alig lehetett kirobbantani előle az embereket hajnali egy után.

A Microsoft természetesen mihamarabb szeretne rengeteg mosolygó Xbox tulajdonost látni, így minden erejükkel azon vannak, hogy megválaszolják a felmerült kérdéseket, és rendbe hozzák a problémás gépeket. "Probléma az Xbox One vásárlók csak egy minimális részénél fordult elő. Mindent megteszünk, hogy az érintett konzolokat mihamarabb kicseréljük, ennek érdekében egy csereprogramot is bevezettünk" - mondta a Microsoft szóvivője. Több játékos panaszkodott a konzolnál előforduló DRM-mel kapcsolatos problémákra, amelyek az NBA 2k14 és a Dead Rising 3 játékoknál léptek fel. A vállalatnál dolgoznak a problémán, remélhetőleg mihamarabb megoldódik majd ez is.

A Microsoft arra biztatja a játékosokat, hogy amennyiben bármilyen problémájuk adódik, azt azonnal jelezzék a cég felé, hogy azt mihamarabb orvosolni tudják. Erre számos lehetőségünk van: nézelődhetünk az xbox.com fórumain, kereshetjük az @XboxSupport-ot twitteren, hívhatjuk a HelpDesk közvetlen számát, de a konzolba beépített diagnosztikai programot is használhatjuk, hogy pontosabb képet kapjunk a hibáról. Ehhez mindössze az "Xbox Help" segélykiáltásra lesz szükségünk, és a masina már hozzá is lát a művelethez.

A "Green Screen of Death" fantázianévre keresztelt problémára a következő javaslatot kaptuk : "Amennyiben a Day One Update letöltésekor több mint 10 percre elakadnak az Xbox Live képernyőjén, haladéktalanul vegyék fel a kapcsolatot a csapatunkkal, akik segítenek a továbblépésben." Azt viszont nem kommentálta a cég, hogy az egyik felhasználó egy szigorúan bizalmas, teszteléshez használt lemezt talált saját konzoljának meghajtójában.

Bár nálunk még várni kell a megjelenésre, HP és Disorder tolmácsolásában már most testközelből megismerkedhettek a konzollal és a tesztünket is olvashatjátok már a GSO-n.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)