Hirdetés

Xbox One - a visszafelé kompatibilitás csak nosztalgia

|

Nem túl kellemes nyilatkozat az Xbox One visszafelé kompatibilitásának ügyében.

Hirdetés

Az Xbox One megerősítése óta néha befut egy nyilatkozat vagy cáfolat a Microsoft munkatársaitól is, akár csak most. A tegnapi „10 dolog, amiért nem jön be az Xbox One” című cikkünkben a hetedik pont a visszafelé kompatibilitás hiányolása volt, bővebb információkat azonban egészen idáig nem kaptunk a miértekről.

Beljebb ugyan ezzel sem vagyunk, de a Wall Street Journal illetékesének nyilatkozva Don Mattrick, az Xbox-ért is felelős alelnök arról beszélt, hogy csupán a vásárlók kis százaléka játszik régebbi játékokkal, ezért a visszafelé kompatibilitás pénzügyileg nem lenne kifizetődő, majd hozzátette: "Ha megoldod a visszafele kompatibilitást, akkor valójában hátra lépsz."

A játékosok ellenszenvét a döntés iránt részben magyarázhatjuk azzal is, hogy az Xbox 360 támogatta a korábbi generáció Xbox címeit (bár nem volt tökéletes), így az lett volna a legszebb gesztus a leendő vásárlók felé, ha megoldották volna , hogy az Xbox One is nyitott legyen az előd felé.

Ami a konkurenciát illeti, a Sony a PlayStation 4 esetében már megerősítette, hogy első körben ők sem támogatják majd a visszafelé kompatibilitást, ellenben később, a Gaikai nevű felhő alapú szolgáltatás keretében akár elérhetővé tehetik a régebbi játékaikat is. Vajon a Microsoft is készül hasonlóra vagy végérvényesen elfelejthetjük, hogy korábban megvett játékainkat a következő generációs konzolon lássuk viszont?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)