Hirdetés

XCOM 2 - miért PC-exkluzív?

|

Az XCOM 2 - egyelőre - csak PC-re, Mac-re és Linuxra jelenik meg, és ez sokakat meglepett. A Firaxis elmondta ennek miértjét, és azt is, a játék miért nem támogatja a kontrollereket.

Hirdetés

Pár napnyi izgalmas tease-elés után a Firaxis bejelentette az XCOM 2-t, ami több tekintetben is furcsa, kezdve például a nevével. Alcímmel jobb lett volna, de ebbe ne menjünk bele.

A másik furcsaság a PC-exkluzivitás, ami azért érdekes, mert az XCOM: Enemy Unknown konzolokon is jól futott, sőt, jól is fogyott. Mint ma megtudtuk, a fejlesztőcsapat több faktort is figyelembe vett, amikor meghozta a döntést.

A fő indok az, hogy a tökéletességre akarnak törekedni, nagyon sok érdekes ötletük és céljuk van, amit meg akarnak valósítani. Ehhez az egész csapat szakértelme kell, és leginkább a PC-re fejlesztéshez értenek, „az az otthonuk, ott érzik magukat biztonságban”. Nagyobb és jobb rombolhatóságot, részletesen kidolgozott karaktereket és környezeteket szeretnének teremteni, valamint procedurálisan generált pályákat, és nem utolsósorban lehetővé teszik a modolást, ami konzolokon nem opció. A csapat viszonylag kicsi egy ilyen projekthez, de megteszik, ami tőlük telik.

A PC-re fókuszálás további hozadéka, hogy az egeres-billentyűzetes irányítást tökéletesítik, így viszont a megjelenéskor nem lesz gamepad-támogatás, az csak később kerülhet be. Az XCOM 2 megjelenés novemberre várható, izgatottak vagyunk amiatt, hogy végül mi jön össze a nagy tervekből.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)