Zombis RPG-n dolgoznak az ex- Obsidian fejlesztők

Gulius 2009. augusztus 10. 17:36

Az Obsidian csapatából kivált emberkék egy indie projekten dolgoznak, ami természetesen RPG.

A DoubleBear csapatról még nem sokat hallhatott senki. Ez nem is csoda, hiszen eddig nem hoztak ki simmit, de a kis csapatban azért dolgozik két ember, akikre nem árt odafigyelni. Brian Mitsoda, és Annie Carlson az Obsidian csapatából lépett le, hogy saját játékot fejleszthessenek. Az első projektjük természetesen RPG lesz, hiszen mindkét delikvens ebben a témában mozog otthon.


Akinek a nevek nem mondanak semmit, azoknak elmondjuk, hogy Brian a Vampires: Bloodlines dizájnere/írója volt, míg Annie a Neverwinter Nights 2: Storm of Zehyr munkálataiban vett részt, szintén íróként. A sztorival tehát nem lesz gond. A most bejelentett játékról egyelőre csak annyit árultak el, hogy még címe sincs, de az biztos, hogy zombik lesznek benne. Éppen ezért ZRPG néven hivatkoztak rá, és alant néhány fontos tudnivaló:
- A társadalom széthullik, mivel valami miatt zombik jelennek meg a világban
- A zombik lassan vánszorgó dögök lesznek, és fertőzés útján szaporodnak. A játékos nem lehet zombi
- A hangsúly a széthullott társadalom élethű ábrázolásán lesz, és semmiféle Resident Evil féle öldöklésre ne számítsunk
- A játék a túlélésről szól. Gyűjtögetni kell a romok között, felfedezni az elhagyatott vidéket, és valamiféle biztonságos menedéket kiépíteni
- A játék többféleképpen is véget érhet. Az egész történet aszerint alakul majd, hogy mit teszünk, vagy mit nem teszünk.
Ez persze még csak az első infócsokor, és hamarosan sokkal többet tudunk majd, sőt talán képek, esetleg egy cím is kiderül.


Annie Carlson

Címkék: rpg, obsidian, zombi, bejelentés


Zombis RPG-n dolgoznak az ex- Obsidian fejlesztők - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 |
mike_01010101 (2009. augusztus 11. 14:28)
Inaktív)
En is egy pont ilyen projeten dolgozom, elloptak az otletem

http://www.youtube.com/watch?v=C0jxozsRTgE
15
GoWorld (2009. augusztus 11. 12:21)
Inaktív)
Jó lesz! Én is várom.
14
Link92 (2009. augusztus 11. 11:13)
Dr. Gregory House (9/10)
Ez nagyon jól hangzik

Még több hírt róla!!
13
Garfield92 (2009. augusztus 10. 21:59)
Jack Bauer (10/10)
Kíváncsian várom mi lesz ebből.
12
Lekvaar (2009. augusztus 10. 21:57)
Inaktív)
mellesleg nem olyan rossz ez a csaj xD
11
Raciel (2009. augusztus 10. 21:49)
Inaktív)
de remélem kardos páncélos cucc lesz és nem fallout3 jellegű
10
KENKILL (2009. augusztus 10. 19:54)
Adama admirális (8/10)
Nekem tetszik az ötlet, bár nem tudom, hogy milyen zombis játék lesz, ha nem kell sok gyilkolásra számítani. Már régóta várok egy hasonló RPG-t ami ilyen apokaliptikus. Szerintem még készülgetni fog ez minimum 2-3 évig.
9
Geragon (2009. augusztus 10. 19:40)
Inaktív)
...válasz Necreon 2. kommentre:
 
Ha a teljes lakosság halott, akkor lakatlan. Az élőhalott is halott, csak mászik. Ééérted...
8
Konczielvtars (2009. augusztus 10. 19:07)
Inaktív)
Na egy ilyen játékot várok már nagyon rég!
7
Dracon (2009. augusztus 10. 18:47)
Adama admirális (8/10)
A Bloodlines-nak remek volt a sztorija, de a Storm of Zehirnek eléggé csapni való. Szal nem tudom mit várhatunk...
6
Rankerz77 (2009. augusztus 10. 18:35)
Inaktív)
"A játékos nem lehet zombi" narancslé : P
5
zoe444 (2009. augusztus 10. 18:17)
Jack Bauer (10/10)
Jól hangzik, jónak tűnik, várok türelmesen .
4
neptum (2009. augusztus 10. 18:02)
Jack Bauer (10/10)
nem is rossz remélem belső nézetes lesz úgy lenne izgalmas és ez is tetszik hogy biztonságos menedéket kiépíteni és ehez kéne keresgélni dolgokat alap ötlet nem is rossz
3
Necreon (2009. augusztus 10. 17:57)
Jack Bauer (10/10)
L4D sikerét sokan próbálják meglovagolni... de én inkább a Dead Island-et várom (asszem ez a neve annak amikor egy házaspár lakatlan szigetre zuhan a repülővel és a fizikát kihasználva kell zombit írtani. Más kérdés, ha lakatlan akkor kikből lettek zombik?)
2
-Martin- (2009. augusztus 10. 17:55)
Inaktív)
Jónak tűnik, keményköteles zombifanatikusként muszáj várnom.
Addig meg maximum még egy párszor elolvasom az eddig megjelent The Walking Dead számokat -_-
1
Oldal: 1 |

A MEGÚJULT MACWORLD

Lionheart Kings Crusade

5.390 Ft

AKTUÁLIS!

E3 visszaszámlálás - Nintendo 3D-s

2012. május 26. 17:23

EndreMan és HP ma a Nintendo 3DS potenciális jövőjéről beszélget, az egyre közeledő E3 kapcsán. Játékok, hardver, pletykák...hajrá!

Sleeping Dogs - Mit kapunk a pénzünkért?

E3 2012 - Új Star Wars címet jelentenek be

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. májusi címlap
Keresd az újságárusoknál!

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix