12 társasjáték karácsonyra, amiket mi is imádtunk idén

|

Tele volt az év jobbnál jobb társasokkal, válogattunk most néhányat a kedvenceinkből.

Hirdetés

Nem kíséreljük meg leszámolni, pontosan hány új társasjáték jelent meg idén, de a BoardGameGeek szerint kiegészítőkkel, mindennel együtt olyan 5000. Felfoghatatlanul sok ez, de ahogy a videojátékok esetében, úgy a társasoknál is vannak olyanok, amik kiemelkednek a kínálatból.

Szerencsére a magyar kiadók is aktívak voltak, közel 150 újdonság került a boltok polcaira, és mivel nem céljuk mindent lokalizálni, ők már előszűrik nekünk a felhozatalt - ami magyarul megjelenik, az jó eséllyel érdemes a hazai közönség figyelmére. Az év során igyekeztünk többet bemutatni Valódi játékok rovatunkban, és az ünnepek alatt is érkeznek majd cikkeink az év végén befutott újdonságokról.

Ezen listánkhoz azokból az idei vagy közelmúltban megjelent játékokból szemezgettünk, amikkel mi idén személy szerint nagyon sokat játszottunk, és bátran ajánljuk őket mindenkinek. Aszerint válogattuk őket szét, hogy milyen ajánlott fogyasztói áron kaphatók, így segítve az utolsó pillanatos ajándékvásárlást, de érdemes alaposan körülnézni, pörögnek az akciók mindenfelé.

Hirdetés

Társasjáték 10.000 Ft alatt

The Crew: Mélytengeri küldetés - 3.990 Ft

Már a 2019-ben megjelent The Crew: Küldetés a 9. bolygóhoz is egy nagyszerű játék volt (megérdemelten kapott rengeteg díjat), azonban a Mélytengeri küldetés még ezt is felülmúlja. Alapvetően 3-5 játékosra tervezték, de a játékszabály egy kétfős módot is tartalmaz, ami, bár egy kicsit más élményt ad, élvezetes. Teljes egészében az ütésvivésre épül, és a résztvevők célja, hogy véletlenszerűen húzott feladatokat teljesítsenek, kooperálva, de úgy, hogy az egyes küldetések más-más játékoshoz tartoznak. Mindeközben szinte alig kommunikálhatnak egymással, nem tudhatják, hogy másoknál milyen lapok vannak. Extra izgalmassá teszi a 32 misszióból álló kampány, melynek minden egyes küldetése más-más szabályokat határoz meg.

Sweet & Spicy - 4.990 Ft

Győri Zoltán nemzetközi sikereket elért kártyajátéka, a Spicy idén egy új változatban is elérhetővé vált. A kifejezetten gyerekbaráttá átdizájnolt Sweet & Spicyban képpel lefelé kell kártyákat kijátszanunk, mindig nagyobb értékűt, de ugyanolyan színűt, mint az előző - ha ez nem lehetséges, muszáj lesz blöffölni. Bármikor megkérdőjelezhetjük játékostársaink igazmondását, de ez kockázatos dolog. A Spicyhoz képest újdonság, hogy bekerült egy újfajta dzsókerlap, ami segíti a blöffölést és a pontozást is megvariálja.

Következő megálló: London - 5.990 Ft

Mostanában fellendülőben van a rajzolgatós társasok kategóriája, sorra érkeznek a jobbnál jobb, vagy laphúzogatós, vagy kockagurítós játékok. Az idei év egyik nagy meglepetése a Következő megálló: London, amiben a brit főváros metrótérképét rajzolhatjuk meg, törekedve arra, hogy az egyes metróvonalakkal a lehető legtöbb kerületet érintsük, és egy kerületen belül több megállót is bekössünk. Maximum négy játékos játszhatja, és négy ceruza jár körbe - minden körben mindenki más-más színnel húz vonalat, de ugyanazt a kártyák által mutatott szimbólumot kell csatlakoztatniuk. A játékmenetet küldetéskártyák és ceruzaképességek is színesítik.

Társasjáték 15.000 Ft alatt

Köszöntünk a Holdon - 13.490 Ft

A Köszöntünk álmaid városában folytatása sokkal tartalmasabb és izgalmasabb elődjénél. A Köszöntünk a Holdon lényegében nyolc, alapjaiban hasonló, mégis eltérően működő játékvariációt tartalmaz, melyekben az a közös, hogy számokat kell adott sorrendben beírnunk a letörölhető táblákra, így szerezve értékes pontokat. Mindig három szám közül választhatunk egyet, és aktiválhatjuk az aktuálisan ahhoz párosított hatást. Játszhatjuk az egyes változatokat külön-külön, vagy végighaladhatunk egy hosszú, történetvezérelt kampányon is, ami újabb és újabb csavarokkal bonyolítja a játékmenetet.

Cascadia vadvilága - 13.990 Ft

Rengeteg elismerést kapott a tavaly magyarul is megjelent Cascadia vadvilága, egy egyszerű családi társasjáték, ami gyönyörűen mutat az asztalon, és tényleg élvezet játszani vele. Lapkákból építünk saját területet, majd erre igyekszünk okosan elhelyezni állatokat ábrázoló festett fakorongokat, hogy a lehető legtöbb pontot szerezzük a végén. Az állatok más-más szabályok szerint érnek pontot, és mindegyikhez négy pontozókártya tartozik, így garantálva változatosságot hosszútávon. Már az előkészítése is élmény.

Lángművesek - 14.990 Ft

És ha már állatos társasjáték, nem tehetjük meg, hogy nem teszünk említést az év egyik legaranyosabb újdonságáról, a Lángművesekről. Ebben apró sárkányokat küldhetünk dolgozni mindenféle boltokba, akik aztán nyersanyagokkal látnak el minket, hogy ezeket felhasználva pontokat szerezhessünk. Mind az állatok, mind a boltok neve mókás, gyakorlatilag mindenért jutalmaz, és az egész annyira bájos, hogy már csak ezért is élvezet vele játszani. Külön érdekes, hogy játéktábla helyett playmat található benne, ami nem csak hogy jól mutat, kényelmesebbé is teszi a kártyák pakolászását.

A folytatáshoz lapozz a következő oldalra!

Oldalak: 1 2

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)