Ha csak 4 indie játékot próbálsz ki idén tavasszal, ezek legyenek azok

|

Kalandozás az űrben és ismeretlen tájakon, meg paranormális jelenségekkel teli világokban.

Hirdetés

Ha úgy érzed, épp nincs mivel játszanod, vagy nem akarsz az egyik 30 órás, sztorivezérelt nagy AAA címből a másikba esni, a független fejlesztők kisebb lélegzetvételű, de sokszor egészen kiváló játékai között érdemes szétnézni. Minden évben van pár cím, ami kiemelkedik a rengeteg újdonság közül, vagy azért, mert a játékosok egymásnak ajánlgatják, vagy azért, mert valamely platformtulajdonostól megkapja azt a támogatást, amit megérdemel.

Az Xbox már közel tíz éve futtatja az ID@Xbox programot, amivel kifejezetten a szűkebb költségvetésből gazdálkodó, de érdekes ötleteket megvalósítani igyekvő fejlesztőket támogatja. Több mint 2000 játék jelenhetett meg ennek köszönhetően, 47 ország több mint 1200 alkotója dolgozik most is az Xbox dedikált csapatával. Érkezik a közeljövőben négy, kifejezetten érdekes újdonság, amik nem csak hogy jól néznek ki, azért is érdemes figyelni rájuk, mert megjelenésük napján bekerülnek a Game Passba.

Hirdetés

The Last Case of Benedict Fox

2023 tavaszán érkezik a The Last Case of Benedict Fox, egy oldalnézetes akció-kaland metroidvania, aminek világát Lovecraft művei, noir filmek, jazz zene és görög tragédiák ihlették. Az önjelölt Fox nyomozó egy démon kíséretében indul kalandokra, sejtelmes, veszélyes, de gyönyörű tájakat jár be, rejtélyeket fedez fel holtak elméjében kutakodva. A harcok során fegyvereket, démoni erőket és környezete elemeit is bevetheti, néha a nyílt konfrontáció helyett hasznosabb a taktikázás. A látványvilága egészen bámulatos, amint azt az alábbi trailer is megmutatja.

Everspace 2

PC-re április 6-án, konzolokra a nyár folyamán jelenik meg az Everspace 2. A nagy sikerű első rész még egy roguelike volt, de a folytatás egy részben nyílt világú, egyjátékos, sztoriközpontú akció-RPG, amiben 9 különböző hajóval járhatjuk a veszélyekkel teli űrt, lootolhatunk, bányászhatunk, craftolhatunk és a csillagrendszerek között féregjáratokon közlekedhetünk a galaxis egyik pontjáról a másikra. 30 óra után nyílik meg az endgame, nagyjából 100 óra kell, hogy mindent felderítsünk. Játszhatunk belső nézetből is, a működő műszereknek köszönhetően jobban beleélhetjük magunkat az űrpilóta szerepébe. Harcok és fejtörők egyaránt várnak ránk. Demója elérhető a Steamen, ha nem bírjátok ki a Game Pass-szal ingyen játszható teljes változat megjelenéséig, esetleg azzal tegyetek egy próbát.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Planet of Lana

Gyönyörű játéknak tűnik a Planet of Lana, melyben egy lány és szőrmóktársa indulnak kalandokra. Az állatka fél a víztől, ellenben képes kapcsolatba lépni a környezettel, más lényeket manipulálni, így a 11 éves, nővérét és halászfalujának tagjait kereső főszereplő és ő egymást segítve juthatnak át a logikázást igénylő akadályokon. A zenéjét Takeshi Furokawa szerzi, aki a The Last Guardian dalaiért is felelt, a látványát a Studio Ghibli, a játékmenetét a Flashback és az Another World inspirálták.

Lightyear Frontier

Ismét űr, ismét felfedezésre váró tájak, de a Lightyear Frontierben - főleg - egy mechben ülve tehetünk-vehetünk. Kalandozós, nyugodt, a szomszédok kérésére teljesíthetünk feladatokat, gyűjtögethetünk és craftolhatunk akár magányosan, akár három barátunkkal együtt kooperatívan. A cél, hogy az események helyszínéül szolgáló távoli bolygón rendezkedjünk be, elmélyüljünk a farmgazdálkodás, a házépítés rejtelmeiben, és feltérképezzük a vadont. A korai hozzáféréses változat megjelenése 2023 tavaszára várható.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)