Hirdetés

Assassin's Creed: Revelation képek és infó dömping

|

A tegnap éjszakai animus rendszerösszeomlás videó után most jelentős mennyiségű információval leszünk gazdagabbak.

Hirdetés

A játékban Ezio Auditore  a nyomdokába lép legendás mentorának, és kezdetét veszi hihetetlen utazása, mely Konstantinápolyba, az Oszmán Birodalom szívébe viszi hősünket, ahol a Templomosok egyre nagyobb seregei veszélyeztetik a régi stabilitását.

A kezdéskor azt láthatjuk, ahogyan Ezio elhagyja Rómát, hogy megtalálja Ibn-La'Ahad elveszett könyvtárát. Hamarosan megtudja, hogy a könyvtár egy igazán értékes, és nagy hatalommal bíró leletet rejt, mely a Templomosok kezébe kerülve az egész világ sorsát rossz irányba sodorhatja.

Ahhoz, hogy Ezio be tudjon lépni a könyvtárba és hozzáférhessen a lelethez, öt kulcsra van szüksége, melyek természetesen nem lógnak a kulcsmásoló szekrényében, karikára fűzve, hanem szét vannak szórva Konstantinápolyba. Ezzel veszi kezdetét a versenyfutás az idő és a Templomosok ellen.

Alexandre Amancio, kreatív igazgató elmondta, azért esett a választásuk Kontsantinápolyra, mert az 1500-as évek elején itt keresztezték egymást az ismert világok kereskedelmi útjai és ezáltal a legkülönbözőbb nemzetek tagjainak gyűjtőhelyévé is vált. Másrészt az összes nagy civilizációnak otthont adott, mint például a görögöknek, rómaiaknak, ottománoknak, mindenkinek, aki sajátjának nevezte ezt a várost.

"Ez egy igazán lenyűgöző város, zsúfolt és egzotikus, mely egészen egyedülálló hangulatot teremt. A település négy különböző negyedre van osztva, és mindegyiknek megvan a maga egyedi építészeti stílusa és látványvilága. Például az Assassin's Creed játékok folyamán először, olyan városrésszel van dolgunk, melyben fa építésű, nagyon díszes épületekkel találkozhatunk, melyek kinézetükben is igen bonyolultak." - fogalmaz Alexandre.

A múlt éjjel az Ubi sajtótájékoztatóján lehetett látni egy részt a játékmenetből, melyben Ezio éppen egy magas rangú Templomost üldözött, akinél az utolsó kulcs van, mely ahhoz szükséges, hogy meg tudja nyitni Masyaf kriptáját, de ez nem olyan egyszerű, ugyanis a janicsárok is bejönnek a képbe. Ezek az emberek voltak a szultán testőrei, akiket már 10-12 éves koruktól katonai kiképzésben részesítettek, és kiváló ismerői a közelharcnak és a lőfegyvereknek is, illetve képzett mesterlövészek. Végül, de nem utolsó sorban pedig nagyon fel vannak zaklatva, amiért Ezio bátorkodott eltenni láb alól az egyik magas rangú tisztjüket.

Mivel tudják, hogy Ezio hajóval szeretne kijutni, ezért üzembe helyezik az Arany Szarvat, mely egy nagy lánc, amit felemelve meg lehet akadályozni, hogy a kikötőt elhagyják, illetve oda behajózzanak az illetéktelen vízi járművek. Ez a védelmi eszköz egyébként a Negyedik Keresztes Hadjáratban megsemmisült, újjáépítették, és ismét remekül működik, és ez a város elsődleges védelmi vonala a tenger felől érkező támadások ellen. Ezio tudja, hogy a rendszer gyenge pontját a toronyban lévő ellensúlyok jelentik, ezért ténykedése arra irányul, hogy itt problémákat okozzon.

Ilyen és ehhez hasonló történések mentén fog az Assassin's Creed: Revelation sztorija haladni előre, és ebből már jól látszik, hogy ismét nem fogunk unatkozni. Azt tehát már tudjuk, hogy Ezio kik ellen fog harcolni, de azt még nem, hogy kik segítik?

Első körben Yusuf Tazimra számíthatunk, aki a helyi assassin csapat vezetője, és az ős segítségével fogjuk megismerni a játékteret is. Yusuf egyébként nagyszerű feje a helyi erőknek, ugyanis a nehéz időkben is sikerült egységben tartania a testvériséget és megvédenie az ártatlanokat az elnyomóktól. Rajta kívül még Ezio pajtása lesz az a népcsoport is, melynek megnevezését itthon le sem lehet írni anélkül, hogy valaki meg ne sértődjön, ezért inkább én sem teszem, de a lényeg, hogy hasonló szerepet játszanak, mint az előző részben megismert tolvajok és örömlányok (jaj nekem). Közülük szorosabb ismeretséget köthetünk majd egy tűznyelővel és egy gitárossal is, akik kiválóan el tudják majd vonni mindenki figyelmét, amíg Ezio a háttérben tevékenykedik.

Természetesen a szerelem sem kerüli el hősünket és Sofia Sorto iránt gyúl lángra, aki egy hétköznapi hölgy. Olyannyira, hogy jelenleg nem tudni, mennyire befolyásolja a történetet, de ha az eszünkre hallgatunk, akkor ki tudjuk találni. Ezio elveszi, a nő szül négy-öt gyereket és elhízik, nem engedni a bérgyilkost soha kocsmába, sem kártyázni, végül elválnak és viszi az összes vagyont, plusz a gyerekeket, Ezio pedig mehet vissza kiöregedett bérgyilkosnak, hogy tudja fizetni a tartásdíjat.

A játék érdekessége lesz a megszerzett tárgyak és összetevők használata. Míg más játékokban meghatározott alkotóelemeket kell összegyűjteni, addig a Revelationben bármit hozzáadva bármihez, egy használható valamit kapunk. Ezen kombinációkkal több, mint 300 használható cuccost tudunk összehozni. Ugye szépen leírtam? Ezen rendszer segítségével mindenki létrehozhatja a saját stílusának megfelelő bombákat is, sőt, néha a kísérletezés folyamán vicces helyzetek is adódhatnak. Szinte látom, ahogy Ezio ott áll a bunsen égő maradványai felett, és tanácstalanul vakarja a kormos fején lévő, égnek álló haját. Természetesen a bombák nem állnak korlátlanul rendelkezésünkre, le kell őket gyártanunk, vagy meg kell vennünk, esetleg az ártalmatlanított őröktől lootolhatunk.

Akinek mindez nem lenne elég érdekes, annak ott van még a Hookblade, a hagyományos rejtett penge különleges, ottomán kiadása, mely sokkal plasztikusabbá és élvezetesebbé teszi a közlekedést a játéktéren. Az ismert Eagle Vision helyett jön az Eagle Sense, mely még fejlettebb, mint elődje, így például egy füstgránáttal kombinálva igazán halálos kombinációt alkothatunk, ahogyan az ellenfelek elvakulva fuldokolnak, mi pedig ritkítjuk őket. A Brotherhood nagy újítása volt a felbérelhető bandák rendszere, ez a Revelationben is megmarad, de az átdolgozott rendszernek köszönhetően még hatékonyabb lesz. Az egyszemélyes játék mellett lehetőségünk lesz multiban is játszani, de erről még nem tudni bővebbet.

 

Még van mit mesélnünk neked, minden érdekességet megtalálsz itt!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)