Hirdetés

E3 2017 - nézz meg 22 percet a BattleTech játékmenetéből

|

A körökre osztott BattleTech visszanyúl a Mechwarrior univerzum gyökereihez, a Shadowrun-játékok stúdiója pedig közel fél órában mutatja be, hogyan képzeli el a koncepciót.

Hirdetés

A Harebrained Schemes körökre osztott stratégiáját már 2015-ben bejelentették, akkor Kickstarteren kalapozott a stúdió, hogy visszatérhessenek a MechWarrior játékok univerzumába, de egészen 2017-ig nem hallhattunk a projektről fejleményeket. Akkor kiderült, hogy a Paradox Interactive is segíti a Shadowrun széria készítőit. 

Hirdetés

Remélhetőleg most már felgyorsulnak majd az események a BattleTech körül, főleg, hogy a PC Gaming Show keretében a Harebrained Schemeshez tartozó Jordan Weisman bemutatta nekünk az egyjátékos kampányt (a végső játék három módot tud majd, az egy- és  többjátékos skirmish-t, valamint a zsoldos kampányt). Ebben lesz egy saját űrállomásunk is, az Argo, amit kedvünkre fejleszthetünk: ebbe és a mechekkel való összecsapásokba nézhetitek bele az alábbi két gameplay videóban: 

A BattleTech jelenleg a zárt bétánál tart (egyelőre csak a támogatók próbálgathatják), valamikor 2017 végén számíthatunk a megjelenésére, kizárólag PC-n.  

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)