Hirdetés

Biztos, hogy lesz E3 2023-ban, de nem az szervezi, aki eddig

|

A Star Wars Celebration és a PAX rendezvények mögött álló, több nagy külföldi lapot is magáénak tudó ReedPop nagy show-t ígér.

Hirdetés

Mivel az évek során egyre inkább veszített jelentőségéből, 2022-ben pedig nem is rendezték meg, okkal kezdtük el temetni az E3-at annak ellenére is, hogy már korábban jelezte az ESA, ez még nem a vég, nagy durranásra készülnek, ezért inkább tartalékolják energiáikat 2023-ig.

Az még kérdéses, hogy hány kiadó és fejlesztő áll majd be a rendezvény mögé, de a szervezők nagy műsort ígérnek.

Hirdetés

Az ESA a szervezési feladatokat a ReedPopra bízta, ami egyebek mellett a Eurogamer és a Rock, Paper, Shotgun oldalak tulajdonosa, a PAX, EGX és Star Wars Celebration rendezvények üzemeltetője, így többször is bizonyította, tudja, hogy kell izgalmas videojátékos és geek expókat szervezni. Kyle Marsden-Kish, a cég gamingért felelős globális alelnöke elmondta, éveken át figyelték, mire vágyik a közönség, és az E3 2023 esetében visszahozzák, ami korábban is jól működött, valamint átalakítják, ami nem. Ez így még egy kicsit ködös, de amint újabb részleteket tudunk, szólni fogunk.

A rendezvény újra a Los Angeles Convention Centert veszi majd be, reméljük, elég kiadó dönt majd úgy, hogy teret kér magának.

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)