Hirdetés

A Devolver Digital idén is ott lesz az E3-on

|

A művért gyártó cégek valószínűleg pezsgőt bontanak, hiszen a Devolver Digital idén is megtartja az E3-as bemutatóját, ami a korábbi években meglehetősen betegre, de páratlanul szórakoztatóra sikerült.

Hirdetés

Már sorra érkeznek a bejelentések arról, hogy melyek lesznek azok a stúdiók, akik részt vesznek az idei E3-on. Noha a Sony elárulta, hogy idén is kihagyják az eseményt, azért igen valószínű, hogy sem a színpadok, sem a nézőtér nem kong majd az ürességtől. A korábbi évek viszonylag eseménytelen konferenciáin üdítő színfolt volt a Devolver Digital, akik évről évre, egy előre legyártott, végtelenül morbid videóval mutattak fityiszt a videojátékiparnak, és úgy tűnik, erről idén sem kell lemondanunk. 

Hirdetés

Annak ellenére, hogy a Devolver közel sincs a kiadók élvonalában, mégis képesek emlékezeteset nyújtani azzal, hogy minden évben egy csípős humorú, emellett pedig elképesztően brutális "konferencián" mutatják be a játékaikat. Ezek főszereplője Nina Struthers, egy kitalált játékproducer, aki egyre véresebb jelenteken keresztül navigálja a nézőt, megtestesíti a videojátékipar kapzsiságát, nem mellékesen pedig bemutatja a stúdió új játékait. Elég csak megnézni a tavalyi show-t, ahol a Nintendo Directek kontójára szórakoztak el egy kicsit. 

Aki bírta ezeket a bemutatókat, annak van egy jó hírünk: a cég idén is készül valamivel az E3-ra. Ha ez hasonló lesz a tavalyiakhoz, akkor biztosan lesz legalább egy 20 perces rész amíg félretesszük a nasit az idei konferencia alatt.

Aztán persze az is lehet, hogy a mostani show-n igazi sajtóesemény lesz, valami komoly bejelentéssel, öltönyben, kimért hangon... Na jó, kit akarnánk hülyíteni, mi már rákészültünk az újabb abszurdra. Ti örültök, hogy idén is visszatér a cég? Szerintetek most a játékipar melyik részét cincálják szét (akár szó szerint)?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)