Hirdetés

E3 2013 - A Sony, a Microsoft és a Nintendo pletykái

|

A játékos rendezvények legismertebbike minden évben kiemelt szerepet játszik a magazinok és a kiadók életében, az épp aktuális showműsort pedig rengeteg pletyka szokta megelőzni.

Hirdetés

Bizton állíthatjuk, hogy 2013-ban is lesz E3 (Electronic Entertainment Expo) és az ideihez hasonlóan ismét teljes erőbedobással követjük majd az eseményeket.

 

A 2013. június 11-től 13-ig tartó show pletykái már sokkal a premier előtt megindultak és nem meglepő módon a Nintendo, a Sony, illetve a Microsoft áll a szóbeszédek dobogójának első három helyén. A legtöbb esetben a next-gen konzolokról hallhatunk találgatásokat, a játékosokat nagyon foglalkoztatja a 'PlayStation 4' és az 'Xbox 720' minden apróbb információmorzsája, de legalább ennyien kíváncsiak arra is, hogy a Nintendo milyen játékokkal rukkol elő jövőre a szinte kötelezőnek számító Mario cím mellett.

Fokozottal felhívjuk mindenki figyelmét arra, hogy az alant közölt adatok minden egyes betűje pusztán szóbeszéd, megerősítést egyik sem kapott és ne tessék semmit komolyan venni belőlük, csupán feltételezések. A legtöbb pletykát a Dual Pixels gyűjtötte össze, ha lincselést szeretne valaki, őket érdemes támadni.

Nintendo pletykák:

 - A Nintendo tervei között szerepel egy új Mario, egy 3DS-s Zelda, két különböző Kirby, egy 3DS-s Donkey Kong Land Returns és egy Wii U-ra szánt Fatal Frame játék bejelentése az E3-as konferencia alatt.

- A Nintendo állítólag a Retro Studios munkatársait bízta meg egy új Metroid cím elkészítésével, ami hasonló lenne a Metroid Prime koncepciójához, ám tartalmazna többjátékos módot is.

Sony pletykák:

- A jelenleg PlayStation 4 fantázianéven futó next-gen konzol valódi neve Omni lehetne és szerves részét képezné egy a Gaikai-hoz hasonló felhő alapú szolgáltatásnak, az OmniCloud-nak.

- Az Omni támogatná az úgynevezett Omniviewer nevű eszközt, amelyről annyit pletykálnak jelenleg, hogy vékony, könnyű és lényegében az lenne a funkciója, hogy létrehozzon egy HUD-ot a tv képernyője előtt. A pontos megvalósítás részletei természetesen még nem ismertek.

- Az Omni 2013 szeptemberében jelenhetne meg két fajta kiadásban: egy 160 GB-os szettben 350-399 dolláros áron, valamint az Omniviewer eszközzel ellátott csomagban, ami 450-499 zöldhasút kóstálna.

- Olyan játékok mutatkoznának be az új konzolon, mint a következő Uncharted epizód, a Killzone 4 vagy éppen a Media Molecule fejlesztőinek titokzatos, új IP-je.

Microsoft pletykák: 

- A redmondiak jelenleg név nélküli next-gen konzolja állítólag a legerősebb lesz a három platform közül: akár 4-6x erősebb, mint a Wii U és 2-3x erősebb, mint az Omni.

- Az új konzolhoz beépített Kinect 2 dukál, a cég az E3-as konferencián jelentené be az eszközt.

- A névtelen konzol első címei a Halo Trilogy remake, a Fable 4 és a Rise lehetnek.

- A szóbeszéd szerint az Infinity Ward a Call of Duty: Modern Warfare 4 next-gen verzióját fejleszti a háttérben, míg a Treyarch dolgozik a PC-re, PS3-ra, X360-ra és Wii U-ra szánt változatokon.

 Ezek lettek volna hát az E3 korai pletykái, ti mit gondoltok, mely információk lehet igazak és melyek hamisak? Örülnétek egy Omni-nak a Sony-tól, esetleg a Microsoft Kinect 2-vel ellátott konzolját preferálnátok? Talán a Nintendo közkedvelt címeinek folytatása villanyozott fel? Várjuk a véleményeket!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)