Hirdetés

E3 2013 - Nintendo Direct liveblog

|

Elérkezett hát az E3 2013 második napja, a négy tegnapi előadást ma a Nintendo prezentációja követi, ami remélhetőleg - már csak a Wii U jövője miatt is - tartogathat még meglepetéseket.

Hirdetés

A Nintendónak nem áll jól a szénája, kár is volna tagadni. A tegnapi nap folyamán mindössze egyszer esett szó róluk, méghozzá a Just Dance 2014-nél. Mindenki a PlayStation 4-re és az Xbox One-ra szegezte a tekintetét, a Nintendo pedig úgy döntött, vár. Már a májusi Nintendo Directtel sem sikerült meggyőzniük minket arról, hogy a Wii U-nak van létjogosultsága a piacon, rengeteg áll vagy bukik a mai előadás tartalmán. Ha másban nem is, abban biztosak lehetünk, hogy a cég saját franchise-ainak nagy része tovább bővül, a kérdés csak az, hogy a végletekig hűséges rajongók megtartása mellett sikerül-e újakat szerezniük, vagy a Sony és a Microsoft döngöli őket földbe.

Az esemény itthoni idő szerint 16:00-kor kezdődik, maradjatok velünk.

3:59 - Egy perc és kezdünk, addig készítsétek be az ivósjátékhoz szükséges dolgokat (például innivalót).

4:00 - És kezdődik, az élő közvetítés aloldala veszettül dolgozik, de kicsit olyan, mintha végtelen frissítési ciklusba került volna.

4:04 - A hivatalos oldal természetesen lehalt, de találtunk alternatív streamet. Egy Nintendo 3DS-es Pokemon játékot látunk épp.

4:05 - "Pikapika" - hangzott el a villámló macska szájából. (Mielőtt bárki is félreértené, tudjuk, hogy ez Pikachu volt)

4:06 - Pokemon X és Pokemon Y. Új történetszál, új játékelemek. Jigglypuff, Gardevoir, Sylveon és Marill világít lilán.

4:09 - A Pokemon X és a Pokemon Y októberben jelenik meg, egész pontosan október 12-én, világszerte.

4:10 - Új Mario játék, valószínűleg 3DS-re. Kellemes zene, Mario 3D-ben ugrál, Goombák mindenütt.

4:12 - Super Mario 3D World. A stream túl van terhelve, de megtaláltam a Japán streamet, amivel nem vagyunk előrébb.

4:16 - Mario Kart 8 Nintendo Wii U-ra. A stream továbbra is öt másodpercenként megakad, pedig már a minőséget is visszavettük. Ti is tapasztaltok ilyen fennakadásokat?

4:18 - Ahogy jön valami új, folyamatosan hírezzük ki, figyeljétek a főoldalt a legfontosabb bejelentésekért.

4:19 - Vadonatúj pályák, amiken már fejjel lefelé is lehet menni. Ilyenkor a kamera úgy marad, ahogy volt.

4:20 - 2014 tavaszán fog megjelenni. A következő a Wii Party U.

4:21 - Hagyományos táblás játékok mellett olyan új játékok is helyet kaptak, amik a Wii Remote képességeit kombinálják a GamePaddel. Korábban azt mondták, nyáron fog jönni, de kell még egy kis idő a fejlesztőknek. Lesz benne egy olyan minijáték, amit egy gamepaddel, ketten játszhatnak.

4:22 - A Wii Fit U szintén hasonló sorsra jutott. A Wii Party U októberben, a Wii Fit U decemberben jelenik meg.

4:23 - A GamePaddel most már minden eddiginél szebb rajzokat készíthetünk. Az Art Academy nevű alkalmazás kell hozzá. Festményeket is készíthetünk, a MiiVerse-ről lesz letölthető.

4:24 - Többféle rajzeszköz áll lehetőségünkre, köztük a zsírkréta, az ecset és a pasztell.

4:25 - Most a third party címek jönnek. AC IV: Black Flag, Batman: Arkham Origins, ugyanennek 3DS-es változata (Blackgate). Deus Ex: Human Revolution, Disney Infinity, Just Dance 2014.

4:27 - Rayman Legends, Scribblenauts Umasked: A DC Comics Adventure, illetve még egy Scribblenauts cím, Disney's Planes, Shin Megami Tensei IV. Skylanders SWAP Force.

4:28 - SC: Blacklist, Sonic: Lost World, Watch Dogs. Ezek mind az idei év folyamán jelennek meg.

4:29 - Bullpoint Universe, Cloudberry Kingdom, Coaster Crazy Deluxe, DuckTales: Remastered, Dungeons & Dragons, Mutant Muddle Deluxe, Oddworld: New 'N' Tasty, Scream Kitty & His Buddy on Rails, Shovel Knight (jézus), Spin the Bottle: Bumpie's Party, A World of Keflings - ezek az eShopos címek.

4:30 - The Legend of Zelda: Wind Waker HD. Októberben jön.

4:31 - A játékban sok időt töltünk majd tengeren. Az eredeti, Gamecube-os változathoz képes sok a változás. A Tingle Bottle megkaparítása után posztolhatunk a Miiverse-en, ilyenkor Link bedob egy palackba zárt üzenetet a tengerbe. Fotózni is lehet. Értelemszerűen a GamePadet használva.

4:34 - The Wonderful 101 gameplay videót látunk. Ebben ugye a hősök különböző, a játékos által rajzolt alakzatokat vehetnek fel, erejüket kombinálva. A játékbeli boltban skileket lehet vásárolni.

4:36 - Szeptember 15-én fog megjelenni. A következő egy vadonatúj cím, méghozzá Donkey Konggal.

4:37 - Oldalnézetes platformer. Az északi tengerre kell mennie.

4:38 - Dixie Kong is játszható karakter. Donkey Kong Country Tropical Freeze, novemberben jelenik meg. Bayonetta 2 következik, végre. 

4:40 - Bayonettának rövid a haja.

4:41 - Gameplayt látunk. A Bayonetta 2 2014-ben jelenik meg.

4:42 - A Monolith Wii U-exkluzív projektjét látjuk, ami meglepően jól néz ki. Főhősünk beszállt egy mechbe. Most az utcán sétál. Mindenhol robotok és gigantikus, fura lények vannak. Dinoszauruszhoz hasonlítanak. A mechek át tudnak alakulni autóvá, repülővé.

4:44 - A közvetítés megszakadt, a Ustreamen már csak az Off Air felirat látható. Összeszedjük az újdonságokat, és külön hírekben emlékezünk meg róluk. Köszönjük, hogy velünk voltatok, figyeljétek továbbra is a GSO-t a legfrissebb E3-as hírekért!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)