Hirdetés

E3 2014 - NHL 15 infók és gameplay trailer

|

Idén érkezik az első next-gen NHL játék, az EA Sports pedig nem aprózza el: az NHL 15 sokkal jobb lesz, mint az eddigi részek, nem csak grafikájában, de működésében is.

Hirdetés

Szeptemberben jelenik meg az NHL 15, ami hátrahagyva az előző generációs konzolokat, csak PlayStation 4-re és Xbox One-ra lesz kapható.

Az EA Sports ezzel megkapta azt a szabadságot, amire szüksége volt, hogy egy valódi next-gen sportjátékot tehessen le az asztalra. Az NHL 15 kommentátori székjében Doc Emrick és Eddie Olczyk ülnek, nem csak hangjuk, de a róluk készült modell is megjelenik majd a játékban. Komplett meccs előtti beszélgetéseket vettek fel velük.

A játékosok innentől sokkal változatosabban trükközhetnek, nagyobb kontrollt kapnak a korong és az ütő irányítása felett. Sokat javítottak a korong viselkedésén is, lemodellezték, ahogy a kemény gumi érintkezik a jéggel. Ehhez egy olyan ember segítségét kérték, aki dolgozott az LHC részecskeütköztetőn. A játékosok ruháit szintén az új fizikai modell vezérli, így előfordulhat, hogy egy korong érinti egy játékos ruháját, de az nem állítja meg. Fejlesztették továbbá az MI-t, a védekező játékosok a passzok útjába állnak, míg a támadók azokat a zónákat veszik célba, amelyek üresen vannak.

Nézzétek meg az új gameplay trailert, ami talán szomorúbb hangvételűre sikerült, mint kellett volna, de kiválóan megmutatja, mennyire élethű lesz az NHL 15.

Az NHL 15 megjelenése szeptember 9-ére esik.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)