Hirdetés

E3 2015 - PC Gaming Show összefoglaló

|

Az E3-ak történetében most először kapott helyet egy külön a PC-s platformnak dedikált konferencia, amelyen rengeteg fejlesztőcsapat és kiadó tette tiszteletét.

Hirdetés

Bár a koncepció nagyon jól hangzik és valóban sikerült nagy számú támogatót a projekt mögé állítani, a PC Gaming Show mégis egy kicsit kilógott a sorból. Aminek örülhettünk volna, arról előre tudtuk, hogy nem lesz ott a konferencián, cserébe viszont helyet kapott számos projekt, de nyilván fékezett szájhabzás mellett. Így történhetett meg, hogy a PC Gaming Show a maga 2,5 órás hosszával az idei E3 leghosszabb konferenciája lett, arról meg már ne is beszéljük, hogy a tervezetthez képest egy teljes órával később kezdődött az egész. Ezt Twitch-en 8-bites zenével és kvízkérdésekkel próbálták átvészelni, ami elég idegtépő volt hajnali három környékén.

A műsort a Starcraftból ismert Sean 'Day9' Plott vezette, aki a legpozitívabb meglepetés volt számomra. Fantasztikusan vezette a programot, jókat kérdezett és a poénjai is ültek, tökéletesen hozta a talkhsow életérzést. Szerencsére a meghívott fejlesztők is készültek, nem kellett egy-egy kérdés után a kínos csend miatt aggódni és pörgősen, gördülékenyen haladt az előadás, amit a nézők is élveztek.

A PC Gaming Show-t a Tripwire-ös John Gibson nyitotta, aki mesélt egy kicsit a Killing Floor 2-ről, miután bemutatta a legújabb gameplay trailert. Elmondta, hogy mennyit tanultak az Early Accessből, és hogy mennyire fontosak számukra a rajongók. Aztán meglepetésként bedobta a Rising Storm 2: Vietnam trailerét, amire tényleg senki nem számított.

Chris Roberts sajnos nem tudott eljönni, de küldött egy felvételt, amit le is vetítettek. A néhány másodpercnyi gameplay mellett egy mo-cap forgatásból mutattak részleteket, és bár Roberts nem mondott el semmi érdekeset, rengeteget hálálkodott a játékosoknak a támogatásért és megígérte, hogy jövőre ott lesz a PC Gaming Show-n.

Az AMD kétszer is felbukkant a színpadon, elsőként Richard Huddy Chief Gaming Scientistet üdvözölhettük, aki a fejlesztők és a mérnökök közti kapcsolattartásért felelős. Huddy hozott egy aktatáskát is, amit csak jóval később nyitottak ki, aztán mesélt egy kicsit az új kártyákról és azok teljesítményéről, valamint a DirectX 12-ről. Ezeket egyébként a PC Worldös kollégák is kielemezték, itt olvashattok róla.

A beszélgetés után az Eidos Montreal munkatársai bukkantak fel a színpadon, akik a Deus Ex: Mankind Divided eseményeiről beszéltek egy kicsit. Természetesen mutattak néhány képet is a játékból, amiben a DirectX 12-t és az új lehetőségeket dicsérték. Gameplay is volt egy kicsi, bele is szerettünk a Jensen karján lévő Painkellert idéző karóvetőbe.

A Creative Assembly egy Total War trailerrel érkezett a show-ra, amely alatt a Lorde - Everybody wants to rule the world című száma szólt. A Unity alatt azért nagyobbat szólt. A srácok a Total War: Warhammer ürügyén érkeztek, amely már most elképesztően hangulatosnak tűnik, alig várjuk, hogy brutális szörnyekkel verjük szét a csatamezőt.

A Microsoft is tiszteletét tette, a hamarosan érkező Windows 10 kapcsán ugyanis számukra is nagyon fontos platformmá válik a PC. Az Xbox One-os streamelés nem nagyon került szóba, azt azonban megtudtuk, hogy több játékot adnak majd ki PC-re is. Az első (de biztosan nem az utolsó) ilyen a Killer Instinct lesz. Phil Spencert több stúdió munkatársai is követték, így belenézhettünk a Fable Legendsbe, a Gigantic-be, Rod Fergussontól pedig megtudtuk, hogy a Gears of War Ultimate Edition PC-re is megjelenik.

Az American Truck Simulator  csak egy rövid trailer erejéig bukkant fel, már kezdődött is az EVE: Valkyrie beszélgetés, ahol az Oculus Rift által kínált lehetőségekről beszélgettek a színpadon. A Valkyrie-t a helyszínen is kipróbálhatták a résztvevők, amiért irigyek is vagyunk, de nagyon.

Dean Hall az Early Accessről és az új játékáról, az Ionról beszélgetett Day9-nal. Hall elmondta, hogy bár egyelőre nem tudja, pontosan mikor kerülhet majd a játékosok elé a projekt, mindenképp szeretné, ha a játék nagyon erős alapokkal rendelkezne, amire nyugodtan építkezhetnek majd az Early Access során.

A beszélgetést egy élő demóval színesített Strafe előadás követte, ahol a procedurálisan generált szintek és az ismerős, mégis újszerű játékmenet került előtérbe. A fejlesztők elmondták, hogy bár a szobák előre felépítettek, a játék mindig teljesen máshogy kombinálja őket össze, így nem kell attól tartanunk, hogy unalmassá válik majd a móka.

Bár továbbra sem értjük, hogy az Obsidian Entertainment miért egy World of Tanks klónt fejleszt ahelyett, hogy a következő South Park játékon dolgozna, most nem emiatt, hanem a Pillars of Eternity első kiegészítője miatt jöttek el a show-ra.

Közvetlenül a The White March után egy másik nagy múltú fejlesztőcsapat, a Frontier Developments feje, David Braben lépett a színpadra, aki olyannyira lámpalázas volt, hogy bele is akadt a mondandójába. Szerencsére sikerült átlendülni a pillanatnyi képzavaron és már pörgött is a Planet Coaster Tycoon: Simulation Evolved trailere.

Az ArenaNet a Guild Wars 2: Heart of Thorns egyik fontos újdonságára, a Guild Halls-ra szerette volna felhívni a figyelmet, amihez össze is dobtak egy pofás videót. Ez gyakorlatilag a Guild Wars 2 housing rendszere lesz, így lesz egy teljesen saját területünk (guild szinten), amelyet személyre szabhatunk.

Hogy a Hitman rendezőjének kopasz feje és a 47-es ügynök frizurája közt van-e összefüggés, az sajnos nem derült ki, a hangosítással azonban akadt egy kis probléma, így Hakan Abrak kénytelen volt a műsorvezető arcára ragasztott mikrofonba beszélni. 

Visszatért az AMD, Lisa Su, a vállalat CEO-ja pedig nemcsak egy elég pöpec 16 teraflops teljesítményű gamer gépet mutatott be, hanem lerántotta a leplet az AMD új grafikus kártyájáról is, amely 2 Fiji GPU-val dolgozik.

A Bohemia Interactive-os srácok az Arma III következő kiegészítőjét hozták magukkal, amit egy lenyűgöző trailer kíséretében mutattak be. Néhány előadóval később ismét ők voltak a színpadon, azonban ekkor már a DayZ jövője volt a beszélgetés témája.

A Splash Damage a Dirty Bomb új trailerét, a Gone Home fejlesztői a Tacomát mutatták be a PC Gaming Show-n, a Frictional Games pedig egy kis SOMA gameplay-jel borzolta a kedélyeket. Cliff Bleszinski is eljött, azonban sajnos többet tudtunk meg a szabadságáról és a CS:GO-s élményeiről, mint a Project Bluestreakről.

A végére tartogatták a nagy durranásokat. A Blizzard bejelentette a Heroes of the Storm első kiegészítőjét, amelyben új karakterek, egy új pálya és egy új játékmód is bemutatkozik. A Starcraft II: Legacy of the Void kiegészítője mellé is extra küldetéseket is kapunk, amelyek bárki számára elérhetőek lesznek, függetlenül attól, hogy megvettük-e egyáltalán a Starcraft II-t, azonban csak akkor kapjuk meg őket időben, ha előrendeljük a kiegészítőt.

A PC Gaming Show-t a Hello Games zárta, és bár konkrét megjelenési dátumot még nem tudtak mondani, a No Man's Sky egyszerre jelenik majd meg PC-n és PS4-en is. 

Ennek pedig - főleg így a végén - csak örülni tudtunk, és nagyon várjuk már a megjelenést. 

És nektek hogy tetszik a PC-s felhozatal?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)