Hirdetés

E3 2016 - Sony PlayStation sajtókonferencia összefoglaló

|

A Sony minden idők egyik legdurvább E3-as konferenciájával zárta a sort.

Hirdetés

"Nincsenek nagy meglepetések, mindenki biztonsági játékot játszik, a papírforma bejött, de semmi extrát nem mutattak." Ilyen és ehhez hasonló mondatokkal jellemeztük az E3-as konferenciákat idén. Aztán jött a Sony, mi meg elfelejtettünk levegőt venni.

Ha valakinek kimaradt volna élőben a konferencia (ami egyébként tök érthető, hiszen hajnali háromkor kezdődött), az tegyen magának egy szívességet, indítsa el ezt a videót, és nézze végig egyben az egészet. Mert beszélgethetünk külön a játékokról, de a Sony olyan műsort tette le az asztalra az első perctől az utolsóig, amit még évek múlva is emlegetni fogunk.

Az elmúlt időszakban elég sok vád érte a Sony-t, hogy hiába az erőfölény, csak az indie és a pixelart játékok pörögnek, és a pre-show alatt mutattak és pár kisebb játékot, így azt vártuk, mikor kezd el elfogyni a tartalom és vesznek vissza a lendületből, de még a 45. percben is tátott szájjal meredtünk a monitorra. Több mint egy órán át tartott a konferencia, amelynek egyetlen olyan pontja sem volt, amiért ne lelkesedtünk volna legalább egy kicsit.

Míg a többi kiadónál egymást váltották az előadók a színpadon, a Sony-tól összesen két embert láttunk, és ők sem mondtak el öt-öt mondatnál többet. Persze nem is volt rá szükség, egymást érték a trailerek és gameplay videók, amiket a God of War zeneszerzője által irányított nagyzenekar kísért. Értitek, több tucat zenész élőben játssza az aláfestő zenét, miközben valaki játszik a színpadon. Az egész végtelenül elegáns volt az elejétől a végéig.

A földön babázó kisfiút még nem igazán tudtuk hová tenni, de amikor felbukkant a szakállas Kratos, akkor úgy sikítottunk a gép előtt, mintha ott ülnénk Los Angelesben. Nem ám holmi CGI trailerrel szúrták ki a szemünket, tíz percnyi élő God of War 4 demót kaptunk.

Ezt követte Syphon Filter szériát és a kézikonzolos Uncharted játékokat jegyző Bend Studio legújabb játéka, a Days Gone, amelyből véletlenül nem a trailert, hanem a gameplay-t lőtték fel a YouTube csatornára a show kezdetekor. Persze egy órával később a helyszínen eből is kapunk egy élő demót, és lássuk be, ez a motoros, egyszerre több száz zombival operáló open-world dolog elég jól hangzik.

Természetesen a The Last Guardian is ott volt, sőt, a megjelenési dátumot is bejelentették, amit hatalmas üdvrivalgással fogadott a közönség. Még észbe sem kaptunk, máris elindult a Horizon: Zero Dawn, amelyből szintén egy közel tíz perces ízelítőt kaptunk, időlassítással, hátrafelé nyilazással és hasonló izgalmakkal.

Az általam egyik legjobban várt bejelentés egyértelműen a Quantic Dream PS3-as techdemóból játékká avanzsáló csodája, a Detroit: Become Human volt, és a srácok nem okoztak csalódást: egy lélegzetelállító trailert dobtak össze, és ha tényleg mi alakítjuk a történetet (nem csak így tessék-lássék elágazások lesznek, mint az Until Dawnban), akkor a következő év egyik legjobb sztori-orientált játékával állunk szemben. HP-t valószínűleg ennél sokkal jobban érdekli a Resident Evil VII, ami mellé egy megjelenési dátumot is kaptunk.

Bejelentették a PlayStation VR árát és megjelenési dátumát (az USA-ban október 13-án rajtol majd 400 dolláros áron), aztán elkezdték tolni az érkező játékokat. Már most több mint 50 cím van a tarsolyukban, köztük a Rocksteady Batman Arkham VR-ja, a Star Wars Battlefront és a Final Fantasy VR, hogy csak néhányat említsünk.

A Call of Duty Infinite Warfare sem tűnik rossznak, és bár értjük, hogy miért lelkesednek annyian a Battlefield 1-ért, mi csak megvárnánk a megjelenést, mielőtt pálcát törünk az Infinity Ward felett. Az Activision egyébként a Skylanders szériát is elhozta, valamint bejelentették, hogy jönnek a remasterelt Crash epizódok. A LEGO Star Wars: Az ébredő Erő trailere alatt is természetesen élőben húzták az ismerős dallamokat, a demót pedig már tölthetitek is.

"Hello everyone, I'm back!" - mondta a függöny mögül előugró Hideo Kojima, mikor már azt hittük, hogy nem tudják fokozni. A mester nem is jött üres kézzel, élesben futott a Death Stranding átvezetője, amelyben a meztelen Norman Reedus egy csecsemőt szorongat. Fogalmunk sincs, hogy mi ez, de most azonnal akarjuk! A nyugalom megzavarását elkerülendő nem rakom ide a meztelen Norman Reedust, de ide kattintva megnézhetitek.

Ekkor még nem sejtettük, hogy egyetlen nagy durranás nem elég a Sony-nak, így teljesen váratlanul ért, amikor az ifjú Peter Parker piros hacukában átsuhant a képernyőn. Az új Spider-Man játék után még gyorsan lepörgették a már említett Days Gone demót, aztán levetítettek egy összefoglalót, és mindenféle elköszönés nélkül lezárták a konferenciát. Mondjuk ha Shawn Laydent vissza tudja tapsolni a közönség, akkor lehet, hogy azóta is fel-alá ingázna a színpadon.

Nem volt ott a konferencián a PS4 Neo, de érdekel ez bárkit is? A Sony egy lélegzetelállító konferenciával sokkolta a rajongókat, ezzel méltóképp megkoronázva az idei E3-at. Nagyon örülünk, hogy a végére tartogatták a show-t, hiszen ha ők nyitnak, valószínűleg komoly csalódás lett volna a többi kiadó előadása.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)