Hirdetés

Az E3-on bemutatkozhat a Mass Effect trilógia fejlesztőinek új játéka

|

Míg egy csapat a Mass Effect: Andromedát készítette, az eredeti játékokon dolgozó fejlesztők egy új, izgalmas projekten dolgoznak. Megtudtuk, mihez hasonlít majd leginkább.

Hirdetés

Ahogy az lenni szokott, a BioWare több vasat is tart a tűzben egyszerre. Éppen a minap merült fel, hogy az austini divízió a Knights of the Old Republic sorozat újraélesztésén szorgoskodhat (ezt egyébként azóta cáfolták), most pedig ugyanaz a forrás egy másik szenzációt is megszellőztetett. 

Miközben a Mass Effect franchise folytatását, az Andromedát a BioWare Montreal vette át, addig a trilógiát készítő BioWare Edmonton egy új IP-n dolgozott a legnagyobb titokban az elmúlt években (először az E3 2014-en tettek róla említést). A füles az új Old Republic készülését, a Middle-earth: Shadow of War létezését és a Scalebound törlését is kiszivárogtató Liam "Unseen64" Robertsontól származik, aki elárulta, hogy a stúdió az E3 2017-re tervezi a nagy bemutatót, és sokkal nagyobb lesz, mint gondolnánk. 

Robertson szerint a játék a Dylan kódnéven fut (ami akár a végleges elnevezés is lehet), amely a főszereplőre utal, de ami ennél is fontosabb, hogy egy sci-fi témájú cím lesz a Destiny stílusában, mely néhány elemet kölcsönöz a The Division játékmenetéből, és a kooperatív móka sem marad ki belőle. A Dylan állítólag monumentális projekt, nagyobb mindennél, amit a BioWare eddig készített, még a Mass Effect Andromedánál is. 

Az EA vezérigazgatója korábban azt nyilatkozta, hogy egy olyan akció-kalandjátékra számíthatunk (elvileg 2018 elején, legkésőbb márciusban), ami bár a BioWare játékokra jellemző történetvezetéssel és karakter testreszabással bír, játékmenetében újítani fog. 

Kövessétek velünk idén is az EA Play-t (és a teljes E3-as műsort), ugyanis most is éjjel-nappal tudósítunk majd az újdonságokról, így a BioWare várható bejelentéséről is.

A változatosság kedvéért jöjjön most egy haiku:

Jön a BioWare
Teljesen új játéka
Majd az E3-on.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)