Hirdetés

E3 2017 - ezt tudja majd a Forza Motorsport 7 PC-n

|

A PC Gaming Show microsoftos szegmensében a Forza Motorsport 7 készítői is megjelentek, és elárulták, milyen PC-specifikus extrákkal érkezik a versenyjáték.

Hirdetés

Tegnap az Xbox One X erejét mutatta meg a Microsoft a Forza Motorsport 7-tel, de nem csak a kis fekete dobozra jelenik meg a játék. PC-re is megszerezhetjük majd, a Turn 10 pedig odafigyel a számítógépes játékosok igényeire is.

Sok más stúdióhoz hasonlóan a PC-s verzió esetében ők is gondoltak az erőművek tulajdonosaira, így olyan különleges grafikai opciók is érkeznek, mint a 21:9-es képarányú felbontások, akár felső korlát nélküli frame rate-tel is játszhatunk, az új Xbox kapcsán pedig a 4K és a HDR adott. De a kevésbé tápos konfigurációval rendelkező gamerek sem járnak rosszul, hiszen a készítők arra is elég sok energiát áldoztak, hogy a minimum gépigényt lejjebb tornázzák.

Nemcsak a grafika jelent kihívást a PC esetében, hanem az egységes irányítási eszközök hiánya is, de a Turn 10 nem húzta ki magát a feladat alól. A billentyűzet és az egér támogatása mellett rengeteg különféle USB-s periféria, köztük szinte az összes, a rajongók által kért kormány működését megoldották. Emellett a Forza Motorsport 7 PC-s változata még PlayStation-kiegészítőkkel, köztük az újabb DualShock-kontrollerekkel is kompatibilis lesz. Bill Giese fejlesztő elmondása szerint egy Guitar Hero gitárt és egy Dance Dance Revolution táncszőnyeget is kipróbáltak, de ezt nem vagyok hajlandó elhinni, amíg nem láttam videón.

Ti belenéztek majd a Forza 7 PC-s változatába?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)