Hirdetés

E3 2018 - máris indul a hype

|

A puszta dátumon kívül végre újabb részleteket is megtudtunk a 2018-as E3-ról.

Hirdetés

Idén június 12. és 14. között kerül megrendezésre a játékipar legnagyobb expója, az E3, a helyszín pedig marad a Los Angeles Convention Center. Hogy melyik kiadó milyen előadással készül, azt még korai lenne megmondani, a Microsoft azonban javulást ígér a tavalyihoz képest, ráadásul a pletykák szerint a Cyberpunk 2077 is kipróbálható lesz, szóval erős eseménynek nézünk elébe. 

Hirdetés

A 2018-as E3 a tavalyihoz hasonlóan szintén nyitva lesz a nagyközönség előtt, noha ahhoz képest lesz egy fontos változtatás: a publikum meghatározott időszakban vehet részt a show-n, nem folyamatosan, hogy a kiállítók tudjanak foglalkozni a sajtóval és az iparági résztvevőkkel is a nagy tumultus előtt. Íme: 

Az ehhez kapcsolódó fontos információ pedig, hogy február 12-én indul a jegyértékesítés, ha valaki esetleg szeretne ellátogatni az eseményre: 

Ezen kívül a The Game Awards producere, Geoff Keighley bejelentette, hogy ő is visszatér E3 Coliseum névre keresztelt műsorával, amelynek keretében különböző beszélgetésekre és panelekre kerül sor ismert fejlesztőkkel és híres személyekkel - tavaly például Tim Schafer itt beszélt a Brutal Legend folytatásának megvalósulásáról. 

Izgalmas napok lesznek ezek, mi pedig ezúttal is élőben közvetítjük majd őket. Ti milyen bejelentésekre számítotok idén?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)