Hirdetés

E3 2018 - kiderült pár részlet az Xbox előadásáról

|

A pár héttel ezelőtti bejelentés után ezúttal kicsit többet tudtunk meg a Microsoftos prezentációról.

Hirdetés

Közeledik az E3 expó, ahol természetesen az Xbox is terítékre kerül. Legutóbb kiderült, hogy június 10-én pontosan mikor kezdődik a prezentáció, most viszont egy kicsit többet tudunk arról, mire számíthatunk. Persze konkrét címeket nem említettek egyelőre, szóval marad a találgatás.

Hirdetés

Az eddigiektől eltérően a Microsoft bemutatója nem a Los Angeles Convention Centerben lesz, hanem Microsoft Theater ad helyszínt a livestreameknek, a közönségtalálkozóknak és a demóknak is. Az előadáson számíthatunk már korábban megismert, de még nem kiadott játékok trailereire, illetve még be nem jelentett, új címek leleplezésére is. Eddig oké.

Másnap, június 11-én debütál az Inside Xbox show E3-as különkiadása, ahol exkluzív bejelentésekre, játékdemókra, interjúkra és nyereményjátékokra számíthat a közönség. Természetesen minden eseményt élőben követhetünk a Microsoft streamplatformján, a Mixeren is, amely Xbox One-on és Windows 10-en is elérhető. A Mixeren egyébként több adásra is számíthatunk, de a részletes programtervet később jelentik be.

Ti mit vártok az Xbox 2018-as E3 prezentációjától? Mit ott leszünk, és mindenről beszámolunk nektek.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)