Hirdetés

E3 2019 - akár gyilkolás nélkül is végigjátszható a Cyberpunk 2077

|

Nyilván nehéz dolga lesz a pacifista játékosoknak, de korántsem lehetetlen a feladat.

Hirdetés

A Cyberpunk 2077 egy újabb demóját nézhetik meg jelenleg is Los Angelesben a szerencsések, az E3-as anyag viszont most sem fog kikerülni, így csak a helyszíni beszámolókra hagyatkozhatunk. Szerencsénkre azonban ezekből is kiderül egy csomó érdekesség. Most például arról érkeztek hírek, hogy amennyiben úgy tartja kedvünk, egyetlen kósza ellenfél megölése nélkül is teljesíthetjük a játékot. 

Hirdetés

A fejlesztők ráadásul azt is elárulták, hogy ezt a lehetőség csupán azért került be a játékba, mert a tavalyi E3-as demót követően ezt kifejezetten hiányolták a nézők. A közönség visszajelzése alapján változtattak tehát a játékon, ami egy dicséretes hozzáállást tükröz. A most bemutatott demóban főhősünk, V egy elhagyatott bevásárlóközpontban suhant el az ott portyázó bandatagok mellett. Lopakodás közben lehetőségünk van hátulról támadva azonnal kivégezni vagy ártalmatlanná tenni az ellenfeleket. Az utóbbi megoldást választva fojtófogásba szorítjuk a rosszfiúkat, majd ezt követőn akár tereptárgyakkal is rásegíthetünk arra, hogy szépen álomra szenderüljenek. Volt például olyan eset, hogy V nemes egyszerűséggel ledobta az eszméletét vesztett ellenséget egy szemétcsúszkán. A sunyulást kedvelő játékosoknak érdemes lesz rágyúrni a hacker skillekre is, hiszen ezek segítségével lekapcsolhatunk kamerákat, vírusokat küldhetünk az ellenfelek implantátumaira, vagy átvehetjük az irányítást gépezetek felett. Remek megoldás például meghackelni az üdítős autómatát, majd míg az elromlott gép folyamatosan dobálja ki a dobozolt hűsítőket, és a rosszarcok ezt figyelik, mi szépen elosonhatunk. 

A Cyberpunk 2077 jövőre, egészen pontosan 2020. április 16-án fog megjelenni PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)