Hirdetés

E3 2019 - mit várhatunk a Square Enixtől?

|

Ha minden jól megy, akkor közel két és fél év várakozás után végre megmutatják nekünk a The Avengers Projectet.

Hirdetés

Tavaly nem sikerült túl combosra a Square Enix E3-as sajtókonferenciája, a kiadó játékainak rajongói közül valószínűleg kevesek pulzusa emelkedett meg akár csak egy kicsit is az előadás alatt. Ebben az évben a Sony megszokott időpontjára csapott le a Square, ami teljesen érthető, hiszen az üresen maradt dátumot ki kellett valakinek töltenie. 

Hirdetés

Amik biztosan ott lesznek

Annyiszor kellett már hiába várnunk rá, hogy szinte félek is elírni, de végre-valahára betonbiztos helye lett a konferencián a új Bosszúállók videojátéknak, vagyis a Marvel's Avengersnek. Elméletileg egy folyamatosan változó, osztott világban kalandozhatunk majd részletesen testreszabható hőseinkkel a többi játékos oldalán, az alapanyag pedig megkívánja a minőségi adaptációt. Szerencsére nem is akárkikre bízta a feladatot a kiadó, hiszen a Crystal Dynamics és az Eidos Montreal dolgozik az Avengersen. Ugyan az eddigi pletykák szerint a megjelenés csak 2020-ban várható, azért már most is elvárhatunk egy komolyabb prezentációt, játékmenet bemutatóval és akár egy megjelenési dátum megvillantása sem tűnik lehetetlennek. 

A régóta készülő, és a tervek szerint epizodikus rendszerben megjelenő Final Fantasy VII Remake is biztosan ott lesz az előadáson. A játék kapcsán egyelőre még mindig csak a PS4-es kiadást jelentették be, de egyáltalán nem lepődnénk meg, ha a friss előzetesek mellett azt is bedobnák, hogy bizony PC-re és akár még Xbox One-ra is megjelenik az újrakevert Final Fantasy VII Remake. 

Akad még egy biztos versenyzőnk az Outriders személyében. Ez a játékot csak a napokban kezdte el belengetni a Square, a fejlesztésért a Bulletstormot is készítő People Can Fly csapata felel majd.  

Amik valószínűleg ott lesznek

Megvan az esélye annak, hogy a esik pár szó a Final Fantasy 14 következő kiegészítőjéről, hiszen a Shadowbringers már idén júliusban megjelenik. Itt lenne az ideje, hogy a PS4-re és PC-re megjelenő Babylon's Fallról is részletesebb információkkal szolgáljanak nekünk, hiszen továbbra sem tudunk túlzottan sokat a PlatinumGames játékáról, amit a tavalyi E3-on jelentettek be. Az akkor megmutatott videó alapján egy véres dark fantasy játékra számítunk, de remélhetőleg napokon belül már sokkal többet fogunk tudni róla. 

A Kingdom Hearts III jelenlétére is számítani lehet, egyedül azért nem vesszük biztosra a januárban megjelent játék legújabb tartalmainak prezentálását, mert könnyen lehet, hogy erre egy másik, jóval szeparáltabb időpontot tart majd előnyösnek a kiadó. 

Amiket látni szeretnénk

Reménykedni persze bármiben lehet, de most nagyon nehéz dolgunk lenne, ha tippelni kéne a Square talonban tartott meglepetéseinek kapcsán. Egy esetleges Nier 3 bejelentésnek azért mindenképpen nagyon tudnánk örülni, és igazából a Final Fantasy 16 felbukkanása sem tűnik teljesen lehetetlen vágyálomnak, hiszen érkeztek már arról pletykák, hogy javában folyik a fejlesztése. 

A Square Enix sajtókonferenciája hazai idő szerint június 11-én hajnali 3 órakor kezdődik, itt követhetitek majd élőben.

Ti milyen bejelentésekre számítotok, milyen új játékoknak örülnétek a legjobban?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)