Hirdetés

E3 2019 - a Square Enix is gondolkodik saját előfizetéses szolgáltatáson

|

Még sok munka lenne hátra egy ilyen megoldás bezzításához, de a kiadó elnökét nagyon is érdekli ez az üzleti modell.

Hirdetés

Miközben az EA, a Microsoft és a Ubisoft is a saját előfizetéses modeljét promotálja, nem nehéz kedvet kapni ehhez az üzleti stratégiához. A Square Enix vezetőségénél is biztosan téma a dolog, mert maga Yosuke Matsuda is erről nyilatkozott az E3 alatt, aki egyáltalán nem zárkózik el a lehetőségtől, hogy cége erre az útra lépjen.

Hirdetés

A Square Enix elnöke maga mesélt erről a GameIndustry.biz újságírójának, kiemelve azt is, hogy az előfizetéses modell beindítása több kihívással is járna.

"Egyes játékokat már elérhetővé tettünk a Microsoft Game Passon belül. De igen, mi is azt tartanánk legjobbnak, ha egy saját szolgáltatást indíthatnánk. Ehhez nagyon komoly előkészületekre és befektetésekre lenne szükség. Azt is meg kell fontolnunk, hogy működne-e egy ilyen rendszer csak a saját katalógusunk használatával."

Yosuke elmondása szerint ha lesz is előfizetéses szolgáltatásuk, az nem mostanában fog beindulni a fent említett okok miatt, illetve egészen régi játékaik esetében azt sem tudják minden esetben, hogy hol, kinél vannak a kódok, így a portok készítése sem könnyű feladat. Egyszerűen azért, mert régen egy játék megjelenésével a projekt kész lett, a termék a fiókba került (nem mindig könnyű emlékezni arra, hogy melyik fiókba, és hova is lett az a fiók), szóval vannak olyan klasszikusok, amelyek azért nem kerülnek elő újra, mert meg kellene előbb találni őket.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)