Hirdetés

A GDC-t elhalasztották, de mi a helyzet az E3-mal?

|

Noha a Los Angeles-i expó dátuma távolabbi, azonban ettől még ez a rendezvény sem érezheti magát teljes biztonságban.

Hirdetés

Ahogy egyre több országban bukkan fel a koronavírus, úgy kerülnek sorban veszélybe a betervezett, nagy tömegeket megmozgató események is. Több jelentős iparági szereplő is visszamondta például a PAX Eastet, törölték a Mobile World Congresst, nézők nélkül rendezték meg az Intel Extreme Masterst Katowicében, lefújták az összes dél-koreai Overwatch League meccset és legutóbb a Game Developers Conference-t is elhalasztották. 

Hirdetés

Egyelőre megjósolni sem lehet, hogy a járványnak milyen hosszú lesz a lefolyása, mindazonáltal akad olyan, aki már a júniusra tervezett E3 megrendezését illetően is bizonytalan. A VICE Games-hez tartozó Patrick Klepek a Twitteren számolt be róla, hogy megkereste a szervezőt, az ESA-t, amely azt válaszolta, hogy folyamatosan követik a helyzetet és továbbra is éberen figyelnek majd, mivel elsődleges számukra a résztvevők egészsége és biztonsága. Azonban azok alapján, amit jelenleg tudnak, továbbra is gőzerővel szervezik a 2020-as expót. 

A jelenlegi tervek szerint az állítólagosan identitásválságban szenvedő E3 idén június 9-től 11-ig tart majd, a rendezvény otthonaként pedig továbbra is a Los Angeles Concention Center szolgál. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)