Hirdetés

E3 2018 - lesz modtámogatás a Fallout 76-ban, de nem rögtön az induláskor

|

A Fallout 76 más irányba indul, mint ahogy azt a sorozat eddig címei tették, így a fejlesztőknek is jól át kell gondolniuk a modok lehetőségét.

Hirdetés

Az E3 ideje alatt már elég sok minden kiderült a Fallout 76-tal kapcsolatban. Az online kaland (de akár lehet egyedül is játszani) az eddigi összes epizód előzményeit dolgozza fel, valamint a túlélős játékelemeknek is fontos szerepük lesz.

Hirdetés

A Fallout korábbi epizódjainál is kiemelten foglalkozott a Behtesda a modtámogatással, és ez a Fallout 76 esetében sem lesz másként. A funkciókra viszont kicsit tovább kell várni, nem lesznek azonnal elérhetőek a játék megjelenésekor.

Todd Howard egy nemrégiben adott interjúban elmondta, hogy természetesen nagyon elkötelezettek a modokkal kapcsolatban, és maximálisan támogatják a dolgot, de még nagyon meg kell tervezniük, hogy s mint sikerül beépíteniük az alapvetően online fókuszú játékba. A céljuk az, hogy egy jól működő, robusztus szolgáltatással rukkoljanak elő, és jelenleg ez a prioritásuk. Jön viszont majd a mod support, attól nem kell tartani, így lesz módunk bütykölni a saját kis világunkat.

A Fallout 76 PC-n, Xbox One-on és PlayStation 4-en november 14-én debütál.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)