Hirdetés

A 47-es egy hallal a boxutcában - kipróbáltuk a Hitman 2-t

|

Az epizódikus megjelenést elengedte, de az előző Hitman játék egyéb aspektusait megtartotta az IO Interactive - és mi nem is lehetnénk boldogabbak.

Hirdetés

Nem volt elsődleges szempont, de úgy hozta az élet, hogy olyan szállást választottunk Los Angelesben (ahol épp az E3 is zajlott, tudjátok), ahol van PlayStation 4, és mivel épp utazásunk után jött meg a hozzáférés a Sniper Assassin nevű, előrendelőknek már elérhető, mondjuk úgy, minijátékhoz, játszottunk vele néhány menetet. Kicsit meglepődve fogadtam, amikor a Microsofthoz ellátogatva ugyanezt találtam a Hitman 2-re kijelölt konzoloknál, és aggódtam, hogy az egy nappal későbbi Warner Bros-os meetingen is csak ezt fogják mutogatni. Szerencsére nem így lett, helyette Miamiban, egy autóversenyen találtam magam.

Hirdetés

Egy nehéz meló flamingó-jelmezben

A célpont Sierra Knox autóversenyző volt, akinek apja fejlett katonai eszközöket adott el egy diktátornak. A területet feltérképezni nem volt időm, de az látszik, hogy hatalmas, sok helyre mehetünk, és tele van emberekkel, akik mind-mind reagálnak arra, hogy mit teszünk. Bár a képeken látott flamingójelmeznek is itt lesz szerepe, az egyszerűség kedvéért egy kedves fejlesztő végig mondta, merre menjek tovább, mit csináljak, így flamingónak nem öltözhettem be.

Voltam ugyanakkor őr - ez kellett ahhoz, hogy eljuthassak a VIP részlegre, ahol aztán egy szakácsruhát kellett megszereznem, hogy megmérgezhessek egy szerelőt, akinek gyúnyájában aztán olyan közel juthattam Knox kisasszonyhoz, amilyen közel csak lehetett. Eldugtam egy távirányítós bombát egy alkatrészben, majd kisétáltam a lelátóra, és a célegyenesnél aktiváltam, hogy a lehető legnagyobb közönség lássa, amint a versenyautó benne a versenyzővel a levegőbe repül. Lehetett volna másképp is: ha egy másik szerelőnek öltözök be, a kerékcsavarokat lazíthattam volna ki, ha mesterlövészkedni lett volna kedvem, megvárhattam volna, míg célpontom a pódiumra áll. 

Amit szeretünk a Hitmanben

A játékmenet alapvetően nem változott az előző részhez képest, megint öltözékek, eszközök variálásával, folyamatok tanulmányozásával tudjuk teljesíteni a feladatokat, akár többszöri nekifutással mindig másként. És persze ott a rengeteg minitörténet, diskurzusok, mellékszálak, amik elvihetnek minket egy-egy korábban fel nem fedezett megoldás felé. Az előző résszel való hasonlóság egyáltlaán nem baj; a Hitman remekül hasznosította újra a sorozat alapjait, úgyhogy ha minden így marad, már boldogak lehetünk.  Ami fontos, hogy a tükrök működnek, és nem csak magunkat nézhetjük meg bennük, de ha egy tükör előtt beállunk valaki mögé, észreveheti a 47-est és megfordulhat - ezt véssétek az eszetekbe.

Egyébként pont ezt játszottuk mi is, nézzétek meg, ha kíváncsiak vagytok:

A Hitman 2 november 13-án jelenik meg PC-re, PS4-re és Xbox One-ra.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)