Hirdetés

Jön a Contraband, a Just Cause játékok készítőinek új Xbox-exkluzív játéka

|

Hangulatos, bár kissé sovány előzetessel adtak hírt a fejlesztők az új kalandjukról.

Hirdetés

Ugyan a Just Cause széria meglehetősen hullámzó minőséget képvisel, az Avalanche csapata legtöbbször meglehetősen élvezetessé tette a nyitott világú kóborlást. A jelek szerint ezzel a formulával a továbbiakban sem szakítanak majd.

Hirdetés

Az Xbox és a Bethesda közös bemutatóján leplezték le a Contraband névre hallgató játékot. A CG előzetesből egyelőre nem sok derült ki a játék címét leszámítva, annyit azonban már most tudunk, hogy egy open world kalandról lesz szó, illetve hogy kooperatív módban, pajtásokkal együtt vethetjük bele magunkat. 

Íme az említett előzetes:

Bár sem a nyílt világ, sem a co-op mód nem garancia a minőségre, az Avalanche ez idáig hangulatos világokat szállított, így reménykedjünk, hogy a címben említett csempészáruk körül forgó bonyodalmak esetében is eltalálják a receptet.

A Contraband Xbox Series X|S-re, illetve PC-re érkezik. Ahogy minden Microsoft által kiadott játék, úgy ez is a megjelenés napján benne lesz a Game Pass kínálatában.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)