Hirdetés

Lost Planet 2 - Júniusban debütálhat demója

|

Lost Planet 2 demonstrációs verzióra számíthatunk a júniusban megrendezésre kerülő E3 kiállítás ideje alatt, rosszabb esetben a rendezvény után.

Hirdetés

Jun Takeuchi mindenképpen szeretné elkápráztatni az E3 résztvevőit a Lost Planet 2 kipróbálható verziójával, a tesztelésre bocsájtott matériát később elérhetővé tennék az eseményt otthonról, távolról személők számára is. Az eredeti Lost Planet 2007 januárjában került forgalomba, míg demóverzióját az egy évvel korábbi E3 keretében hozták nyilvánosságra.

Hasonló menetrendre számíthatunk a folytatás esetében is, mint hetekkel korábban kiderült, idén már biztosan nem tehetjük rá kezünket. Gondolom nem szükséges megemlíteni, hogy a júniusra időzített demóverziónak jelen állás szerint kizárólag az Xbox 360 tulajdonosok örülhetnek, azonban a helyzet még változhat! Jun Takeuchi a múlt héten lezajlott Capcom sajtókonferencián halálos higgadtsággal kijelentette, hogy a demózott Lost Planet 2 bizony asztali rendszerről fut. A PC-s verzióval kapcsolatban csak annyit mondott: „talán hamarosan bejelentünk valamit”. Emellett továbbra is gondolkodnak a lövölde PlayStation 3 verzióján.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)