Hirdetés

Nem lesz külön Bethesda-előadás az E3-on, de bejelentésekre így is számíthatunk

|

Mint tudjuk, a Bethesda már az Xbox-család tagja, ezért a játékainak is az Xbox műsorában a helye.

Hirdetés

Márciusban minden akadály elhárult, tényleg a Microsoft tulajdonába került a ZeniMax, vele együtt pedig a Bethesda is. Ennek ellenére arra számítottunk, hogy ahogy az elmúlt néhány évben, úgy most is külön műsort tervez a kiadó, hiszen mindig van annyi mondanivalója, hogy megtöltsön egy-másfél órát. 

Most mégis valószínűbb, hogy a júniusi rendezvényen össze lesz vonva az Xbox és a Bethesda előadása. Erről Matt Booty, az Xbox Game Studios fejese beszélt a francia Le Figaro-nak.

Hirdetés

Érdekes lesz látni, ahogy a kiadó egy zöldbe öltöztetett színpadon mesél az év végén PC-re és PlayStation 5-re érkező Deathloopról, az ugyanezen platformokat célzó Ghostwire: Tokyóról, majd gyorsan bejelenti, hogy a Starfield és számos egyéb projekt konzolok közül már csak Xbox Series X-re és S-re fog megjelenni. 

Az interjúban szó esett arról is, hogy a Bethesda kiadói feladatait az Xbox nem veszi át, és a csapatokat is engedi korábbi formájukban, önállóan működni. 

Az E3 idén június 12. és 15. között lesz, az Xbox-esemény dátuma még nem ismert. A Summer Game Fest június 10-én indul, onnantól számíthatunk nagy bejelentésekre.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)