Hirdetés

Bemutatkozott az Oculus Rift végleges változata

|

Bár az Oculus Riftről szóló sajtókonferencián sokkal kevesebbet tudtunk meg a szemüveg és a virtuális valóság jövőjéről, mint szerettünk volna, azért így is volt mit a tejbe aprítani.

Hirdetés

Hatalmas izgatottsággal ültünk le az Oculus Rift livestream elé, mert a sajtótájékoztatótól azt vártuk, hogy rengeteg új infóról rántsák le a leplet. Miközben mi itthon állva vártuk a bejelentéseket, a helyszínen lévő tech újságírók szájában megaludt a tej. Annyival jobb érzés E3-as közvetítést nézni, ahol a legapróbb trailer láttán is egy emberként ugrik fel a közönség. Ezzel szemben az itt jelenlévők képét az Magyar Értelmező Kéziszótár 'indiferens' szócikke mellé is be lehetne tenni. Na jó, ne legyünk igazságtalanok, kétszer is tapsoltak az egy órás műsor alatt, bár az is igaz, hogy túl sok mindennek nem lehetett örülni.

Az egész műsor azzal kezdődött, hogy Brendan Iribe leleplezte az Oculus Rift végleges változatát. Emlékeztek még a néhány nappal ezelőtt kiszivárgó képekre, amelyekkel kapcsolatban Palmer Luckey elmondta, hogy csak placeholderek, és a Rift már teljesen máshogy néz ki? Hát nem egészen mondott igazat. Apró változtatások talán vannak, de a szemüveg formája és a szenzor is gyakorlatilag teljesen ugyanaz.

Azért az elődökhöz képest vannak változások. Bár konkrét felbontást egyelőre nem tudunk, a csapat rengeteget dolgozott a lencsén, ezáltal a kép még összefüggőbbé vált. A lencsetávolság állítható, így mindenki személyre szabhatja a saját headsetét, és minden bizonnyal a szemüvegesek sem maradnak ki a buliból. Maga a szemüveg könnyebb, kiegyensúlyozottabb lett, így sokkal kényelmesebb viselni, a fülhallgatók pedig lecsatolhatók, így akinek van egy jó minőségű fejhallgatója, az használhatja a sajátját. 

Ezt követte Phil Spencer és a Microsoft előadása, amelynek kezdetén megtudtuk, hogy a Riftben a kontroller az isten, úgyhogy a dobozban találunk majd egy Xbox One kontrollert is. Bár sokan örülnek a dolognak, akik szeretnek kontrollerrel játszani, azoknak már van ilyen (vagy épp másmilyen, de kontroller), így nem feltétlen kell nekik még egy, arról nem is beszélve, hogy a szimulátorokban nyilván jobb a kormány/botkormány (bár az előadásban elhangzott, hogy az EVE: Valkyrie irányása Xbox One kontrollerrel az igazi).

Az Oculus Rift és a Windows 10 kéz a kézben járnak majd, a Microsoft teljes mellszélességgel kiáll a technológia mellett. Mivel az Xbox One játékokat streamelhetjük PC-re, PC-n pedig használhatjuk az Oculus Riftet, ezért olyan játékokat is játszhatunk majd a Rift segítségével, mint a Forza vagy a Halo - mondta Phil Spencer. De hát ez fantasztikus, gondolták rengetegen, aztán lejátszották ezt a videót.

Igen, ez pontosan az, aminek látszik. Lehet egy saját szobád a virtuális valóságban, ahol egy virtuális Xbox One-on nyomod a Forzát. Mintha a tévé előtt ülnél, csak pixelesek a bútorok. Vagyis PC-s vagy, de titokban lehet egy konzolod a virtuális térben... A videó végén valaki hangosan felnevetett, Phil Spencer meg is kérdezte, hogy azért volt-e, mert a kisasszony összetörte az autót. Valószínűleg nem.

Eztán jöttek a játékok. A CCP Games Az EVE: Valkyrie-t, a Sunset Overdrive-ot fejlesztő Insomniac az Edge of Nowhere nevű TPS-t, a Darksiders II: Deathinitive Editiont fejlesztő Gunfire pedig az igen tetszetős Chronost mutatta be. Bár továbbra sem értem, miért a TPS műfajt erőltetik a virtuális valóságban, biztos van benne valami. Emellett olyan stúdiók állnak az Oculus mögött, mint a Harmonix, a High Voltage, a Square Enix, a Playful, a Climax vagy Carbon Games.

Hogy elősegítsék az indie fejlesztők munkáját, az Oculus VR 10 millió dollárral támogatja majd a kisebb csapatokat, hogy megvalósíthassák az elképzeléseiket. Ez remek hír mindenkinek, aki most tervez belépni a piacra, hiszen csak egy jó ötlet kell hozzá, hogy megfinanszírozzák a projektet. Arról nem beszéltek, hogy pontosan hogyan osztják majd szét a pénzt, de néhány csapatot már minden bizonnyal felkerestek ezzel kapcsolatban.

A sajtótájékoztatót a kissé meghízott Palmer Luckey zárta, aki egy zakó-tangapapucs összeállításban szaladt fel a színpadra. Ki is fulladt rendesen, a következő két percben csak úgy kapkodta a levegőt, arról nem is beszélve, hogy nem volt túl összeszedett, folyamatosan a súgógépről puskázott. Ez mondjuk a legtöbb előadó esetében így volt, kicsit zavaró volt, hogy folyamatosan a színpad előtti két monitort keresték, az E3-ra remélhetőleg összeszedik magukat.

Luckey egyébként a show egyetlen igazi nagy durranásával, mozgásérzékelős Oculus Touch kontrollerrel zárta az előadást. A technológia kifejezetten tetszetős, kíváncsian várjuk, mit hoznak ki belőle. Az Oculus Rift megjelenés 2016 első negyedévében esedékes, bővebb infók az E3-on várhatóak.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)