Hirdetés

E3 2018 - őrjítően jól fest mozgás közben a Rage 2

|

Erre a posztapokaliptikus agymenésre még Mad Max is elégedetten csettintene.

Hirdetés

Mindössze pár hete jelentették be a felemásra sikeredett Rage folytatását, máris belenézhetünk a játékmenetbe. A trailer előtt a Bethesda megpróbálta felrázni a közönséget egy Andrew W.K. nótával, akit már hallgattunk egy korábbi trailer alatt zúzni, de a várt hatás elmaradt. Legalább a viking előadó menő volt.

Hirdetés

A Bethesda játékán együttes erővel dolgozik az id Software és az Avalanche Studios, utóbbinak a Just Cause játékok mellett a remekül sikerült 2015-ös Mad Max adaptációt is köszönhettük. Első hallásra remek párosításnak tűnik a két gárda, így bizakodóak vagyunk a Rage 2-vel kapcsolatban, az első előzetes pedig nem fest rosszul. A bemutatóban már rendes in-game anyagot mutattak, de a játék jelen állapotában még pre-alpha verzióban működik. Azért látványosan beteg az egész, érdemes végignézni:

A posztapokaliptikus körítés továbbra is remekül áll a játékoknak, a Rage 2 sem kivétel ez alól. Elborult fazonok, szebbnél-szebb mutánsok, stílusos fegyverek és benzinnel átitatott autós harcjelenetek. Nagyjából ez a recept, és volt már arra példa korábban, hogy ez működik. Az "ami járművet látsz, abba beleülhetsz" mottó pedig nagyon izgalmasan hangzik.

A Rage 2 PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra jelenik meg 2019 tavaszán, így sajnos még jó ideig várunk kell rá.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)