Hirdetés

A Sony volt a harmadik legnépszerűbb kiadó az E3-on, pedig ott sem volt

|

A Twitter népszerűségi versenyében a PlayStation szorosan az Xbox mögött volt, pedig a rendezvényt idén ki is hagyták.

Hirdetés

A Sony úgy döntött, hogy kihagyja a 2019-es eseményt (a felhozatalt látva egyébként ez érthető is, generációváltás előtt vagyunk), és egyelőre az sem biztos, hogy jövőre visszatérnek. Akárhogy is, a Twitteren még így is rengeteg érdeklődtek a cég jövője iránt, feltehetően a PlayStation 5 megjelenésének közelsége miatt.

Hirdetés

A közösségi csiripelés témáinak versenyét a Nintendo nyerte, köszönhetően annak, hogy konferenciájuk alatt rengetegen cseverésztek a Luigi's Mansion 3-ról, az Animal Crossing: New Horizonsról, a Banjo-Kazooie Super Smash Bros. Ultimate DLC-ről és a The Legend of Zelda: Breath of the Wild folytatásról.

Az Xbox a második helyet Keanu Reeves felbukkanásának, és a Cyberpunk 2077-es bemutatónak köszönhette. Persze a Square sem panaszkodhat, az E3 második felében legtöbben a Marvel's Avengersről kezdtek beszélgetni (mi is elmerengtünk rajta egyébként, olvassátok el!) és a Final Fantasy VII Remake is gyakran téma volt - egyáltalán nem meglepő módon.

Reméljük hamarosan még többet hallunk majd a Sony terveiről, egy PlayStation 5 bejelentés, esetleg kicsit konkrétabb bemutató (vagy legalábbis annál konkrétabb, mint amit a Microsoft alkotott) tovább pörgetné a hype-ot.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)