Hirdetés

Mire E3-ig számolok - Sony PlayStation

|

Az elmúlt két évben eufóriában ültük végig az E3-as PlayStation előadásokat, idén viszont lehet, hogy egy kicsit visszavesz a kiadó. De csak egy kicsit.

Hirdetés

Az EA Play után áttérünk az E3-ra, a Sonyval folytatjuk előrejelzős cikkeink sorát. Bár a japán kiadó mindig európai idő szerint hajnali 3-kor tartja előadását, sosem bántuk meg, hogy kivártuk, mert még akkor is lenyűgöző volt az egész, amikor csak trailereket daráltak. Szerencsére nem csak a trailerek voltak csodálatosak, hanem a játékok is: a Horizon Zero Dawn a tavalyi év egyik legjobbja lett, a God of War pedig idén söpörhet majd be rengeteg elismerést. Nézzük, mire számíthatunk a show-tól, amit egyébként ide ellátogatva követhettek majd élőben.

Hirdetés

Amik biztosan ott lesznek

A dátum bejelentésével egyidőben a Sony kijelentette, hogy négy játék lesz most fókuszban: a Hideo Kojima-féle Death Stranding (amit még mindig nem igazán értünk), az Infamous fejlesztőinél készülő Ghost of Tsushima, a szeptemberben megjelenő Marvel's Spider-Man, illetve a Naughty Dog újabb sikervárományosa, a The Last of Us Part II. Érdekes módon hiányzott a felsorolásukból a Days Gone, ami elvileg 2019 tavaszán jelenik meg, és épp most adtak ki belőle egy rakás gameplay-t meg infót.

Emellett ígéretet kaptunk arra, hogy több külsős fejlesztő játéka is szerepet kap, AAA és indie címek egyaránt. A Call of Duty: Black Ops 4 és a Destiny 2: Comet felbukkanása garantált, az Activision és a Sony kiemelten jó kapcsolatot ápolnak, és ha egy olyan világban élnénk, ahol a Rockstarnak fontos lenne az E3-as jelenlét, tippelhetnénk egy új Red Dead Redemption 2 trailer megjelenésére, vagy PS-exkluzív tartalmak bejelentésére, de tudjuk, hogy a Rockstart minden ilyen esemény hidegen hagyja, mert egy átlag péntek délután is kap annyi figyelmet bármilyen mondanivalójuk, mint a show-k során, amikor a közönség az átlagnál jobban ki van éhezve újdonságokra.

Amik valószínűleg ott lesznek

Van még pár korábban mutogatott, de mostanában gyanúsan rejtegetett játék. Ilyen például a Michel Ancel-féle WiLD, aminek eltűnésére jó indok lehet az, hogy az úriember épp a Beyond Good & Evil 2-n dolgozik a Ubisofttal. A Media Molecule-féle Dreams majdnem biztos, hogy feltűnik majd, erről szerencsére az E3-on kívül is hallottunk nemrég. Érdekes a hallgatás a Bandai Namco-féle Ace Combat 7 kapcsán is, ami PlayStation VR-t is támogat, és eleve is nagy PS-hátszéllel harangozták be. Kíváncsian várjuk még a Concrete Genie-t is, valamint a Final Fantasy VII remake-et, ami már nagyon sok éve húzódik.

A MediEvil Remake kapcsán a bejelentése óta semmit nem hallottunk, de most már akár megjelenési dátumot is kaphatunk. Bár a felújított Spyro-játékok egyszerre jelennek meg három platformra, ha már a Crash-t tolta a Sony, talán ezt is fogja egy kicsit.

Aztán ott a PlayStation VR témaköre. Sok minden van függőben, de kiemelkedik közülük a Blood & Truth, mely az egyik legjobb PSVR-os játék, a PSVR Worlds csomagban megjelent The London Heist alapjaira épül - meglepődnénk, ha ezt kihagynák a bemutatóból, és ha nem jelenne meg még idén. Ugyanígy a Firewall Zero Hour esetében. A Job Simulator készítőinek újdonsága, a Vacation Simulator is egy erős érv lehet az eszköz mellett.

A remake-ekben utazó Bluepoint köztudottan hegeszt valamit, ami legnagyobb eséllyel egy Demon's Souls remake, de gyakorlatilag bármi lehet, ami legendás klasszikus, és jót tenne neki egy újradolgozás. A Capcom a Monster Hunter: Worldöt a Sony előadására tolta be, nem elképzelhetetlen, hogy a Devil May Cry 5-tel is megteszi ugyanezt.

Na és ne feledkezzünk el a PlayLinkről sem. Hat játék már megjelent, egy, az Erica van bejelentve, de a kínálat biztosan bővülni fog.

Amit látni szeretnénk

Egy PlayStation 5 még korai lenne, egy felfrissített PlayStation VR pedig szükségtelen, úgyhogy ha ezeket nem mutatják be, nem fogjuk magunkat elsírni. Viszont nagyon szeretnénk hallani arról, mi lesz a PlayStation Plus jövője. Ahogy arról már értesültünk, 2019. márciusától sem PlayStation 3-as, sem PlayStation Vitás címek nem járnak ajándékba, csak a két PlayStation 4-es marad, amit sok játékos zokon vett. A PS4-es játékok számát simán feljebb tornázhatnák, ha mást nem is tesznek. Egyébként annak is örülnénk, ha a PlayStation Now-t kiterjesztenék több országra, időszerű lenne már.

A From Software megmutathatná, min dolgozik, különösen akkor, ha az a Bloodborne 2. Jöhet persze új Tenchu, de azért mégis, na.

Bármilyen meglepetésre nyitottak vagyunk, és tudjuk, hogy a Sony hajlamos bedobni ezt-azt, amiről aztán még hetekig beszélhetünk. Június 12. hajnali 3 után okosabbak leszünk, tartsatok velünk ti is.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)