Hirdetés

Szavazz: melyik E3-as bemutató, előadás vagy show tetszett a legjobban?

|

Eljött az igazság pillanata, a GameStar olvasói most megszavazhatják a 2021-es E3 bajnokát - már ami az előadásokat illeti.

Hirdetés

Rendhagyó E3 volt az idei, hiszen a pandémia miatt nem lehetett élőben megtartani a rendezvényt, ugyanakkor 2020-szal ellentétben a szervezők nem dobták be azonnal a törölközőt, inkább digitalizálták az egész hacacárét, virtuális expót (vagy experience-t) tartottak, mely során az előadások streamelve, vagy premier videóként feltöltve landoltak a YouTube-on és a többi hasonló platformon. 

Ez egyrészt azt indikálta, hogy kevesebb lett kicsivel a felesleges duma és parasztvakítás, a legtöbben inkább csak trailert pörgettek trailer után, másfelől viszont a "műsoridő" sokkal olcsóbb, mint egy E3-as színpad bérleti díja, így kis túlzással boldog-boldogtalan saját "konferenciát" tartott, és itt most képzeljétek el az idézőjelet egy nagyon vastagon fogó filctollal odabiggyesztve. 

Hirdetés

Normál esetben biztosan nem tartott volna például saját előadást a Capcom azért, hogy elmondja, a nagy érdeklődésre való tekintettel kegyesen elkezdtek fejleszteni egy Resident Evil Village DLC-t. Egy olyan DLC-t, amiből egyetlen képkockát sem mutatnak még, mindössze egy fekete háttéren megjelenő fehér felirattal adják a tudtunkra, hogy készül a bővítmény. Ha nem lett volna idén digitális E3, akkor egy ilyen szintű bejelentés maximum egy kósza tweetet érdemelne. Vagy azt se.

Mégis felkerült az alábbi listára a Capcom, és sok más kellemetlenebb előadás is, mivel legyenek bármilyen minőségűek, azért értékelésre alkalmasak. Nem tartozik viszont ebbe a kategóriába a Take-Two Interactive műsora, akik egy órában céges érzékenyítő gyorstalpalót tartottak. Kifejezetten fontos a megfelelő munkahelyi körülmények megteremtése, az alkalmazottak közötti teljes egyenlőség és a cégen belüli elfogadás, tolerancia. De az efféle panelbeszélgetéseknek is megvan a megfelelő helye és ideje, a GTA 6-ra, vagy úgy általában bármiféle új Take-Two bejelentésre váró nézőközönség idegeit viszont nem okos dolog így borzolni, dislike-cunami lesz ugyanis az eredménye. 

Olvasd telefonon csak a legfontosabb híreket!

Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.

Bármennyire is szomorúak vagyunk azért, hogy előzetes terveinkkel ellentétben nem tudtuk nektek közvetíteni a Nintendo saját műsorrészét, köszönhetően annak, hogy a japánok nem sokkal a start előtt kitalálták, senkinek sem engedélyezik a livestream továbbosztását, de természetesen a tüske csak a mi szívünkben él még, ettől gond nélkül felkerültek a lenti listára sok más kiadóval együtt. Sőt még a Razernek is helyet szorítottunk, hiszen bár csak perifériákat és egy menő maszkot mutattak be, így is jóval izgalmasabb volt a produkciójuk, mint több videojátékos show.

Nincs más hátra, bökjetek rá az alábbi felsorolásban a szíveteknek legkedvesebb opcióra. Bedobtunk egy "Értékelhetetlen volt az egész E3, egyik show sem tetszett" válaszlehetőséget is azok számára, amik imádnak gyűlölni és demonstrálni gyűlöletüket, akik szerint ott pusztuljon meg az E3, ahol van, ennek így nincs érelme, legalább akkora a baromság a digitális expó, mint az, hogy Csubakka egy vuki a Kashyyyk bolygóról, de Csubakka az Endor bolygón él. Ennek semmi értelme. Szívesen.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)