Hirdetés

Tomb Raider információáradat

|

Részletes információkkal szolgálhatunk a Crystal Dynamics által fejlesztett Tomb Raider rebootról.

Hirdetés

Várhatóan 2013 első negyedévében kerül majd boltokba a Tomb Raider sorozat újragondolása, amelyben az új Lara sokkal emberibb lesz, vérzik és szenved, valamint harcol a túlélésért.

A Game Informer szinte minden nap szállít valamilyen exkluzív információt és a múltkori belevaló E3-as Tomb Raider gameplay trailert részletes információkkal egészítette ki.

A magazin tudni véli, hogy a játék eleje (tutorial) egy B-52-es bombázóból való kiugrással kezdődik, a levegőben kell navigálnunk (gyorsítási ás lassítási lehetőséggel) és a fejlesztők már ebben a pillanatban a mi kezünkbe adják a döntés lehetőségét, ugyanis ahol landolunk, a sziget azon pontján vághatunk bele a történetbe. Ennek értelmében a Crystal Dynamics nem szakít teljesen a korábbi részek linearitásával, továbbra is A pontból kell B-e jutnunk, de az oda utat és a lehetőségeket magunk választhatjuk kiterjesztve ezzel a Tomb Raider határait.

 

A szigeten találunk majd elszórva különböző úgynevezett táborokat, ahol Lara szusszanhat egyet két esemény között, egyúttal itt fejleszthetjük képességeinket és felszerelésünket is (példának okáért javíthatunk nyilaink pontosságán, növelhetjük a sebességét valamint mennyiségét, és a többi). Természetesen két tábor között nem kell minden alkalommal gyalogosan megtennünk az utat, lehetőségünk lesz a gyors utazásra.

 

Nem csupán felszereléseink és azok fejlesztései lesznek a játékmenet esetében hangsúlyosak, sok múlik majd a környezettel való interakciókon is. Példának okáért, ha Lara összeakad egy vérszomjas farkassal, egyéb fegyver híján egy éles ágat kell felhasználnunk a halálos bestia likvidálására.

 A Tomb Raider élén az ifjú Lara Croft 2013. március ötödikén vág bele élete első és legnagyobb kalandjába, PC, PS3 és X360 platformokon.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)