Hirdetés

E3 2017 - kiegészítőt kap a Tyranny

|

Az Obsidian nem hagyja plusz tartalmak nélkül a Tyranny zsarnokait, a Bastard's Wounds kiegészítővel egy új régióba látogathatunk el. De akad itt még más is.

Hirdetés

Mielőtt megjelent volna az Obsidian szerepjátéka, Chava titokzatos módon felszívódott és egészen addig nem láttuk a szerkesztőségben, amíg a föld felett lebegve le nem adta a Tyranny tesztet. Ebből is látszik, hogy mennyire magával ragadó a Pillars of Eternity készítőinek újdonsága, amellyel kapcsolatban még nem mutattak meg mindent a fejlesztők.

Hirdetés

Az E3-on jelentették be a Tyranny: Bastard's Wound névre keresztelt kiegészítőt, amelyben a címben szereplő régiót, a menekültek települését fedezhetjük fel vadonatúj küldetéseket teljesítve, miközben még jobban megismerhetjük társainkat (Verse-t, Barikot és Lantry-t). 

A Bastard's Wound valamikor később jelenik meg idén, de már mától kezdve is örülhetünk új tartalmaknak, hiszen elérhetővé vált a Tales from the Tiers fizetős DLC (további sztorikat, random eseményeket és új tárgyakat kínálva), valamint egy ingyenes frissítés is, amely többek között javít a teljesítményen és elérhetővé teszi a New Game+ módot. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)