Hirdetés

Új 2D-s Metroidot jelentett be a Nintendo

|

E3-as Direct előadásán jelentette be a Nintendo, hogy ősszel érkezik Switchre a Metroid Dread.

Hirdetés

Immár négy éve, hogy 2017-ben a Nintendo mindössze egy logo leleplezésével jelentette be a Metroid Prime 4-et , de mivel a fejlesztés újraindult, mikor másik csapatnak adta át a projektet a kiadó, idén sem láthattuk ezt a részt az E3-as Directen. Ehelyett a rajongóknak egy teljesen új játékot hozott a közvetítés egyik házigazdája, Sinya Takahashi.

Az új rész a Metroid Dread címet kapta, amit a kétezres évek elején egyszer már bejelentettek DS-re, viszont akkor nem készült el. Így minden bizonnyal azóta teljesen újragondolták a Metroid Fusion eredetileg tervezett folytatásához képest, annyi viszont megmaradt az akkor koncepcióból, hogy 2D-s akció-platformerként élhetjük át Samus legújabb kalandját.

Hirdetés

Ahogy a lenti trailerben láthatjátok, a sorozat főhőse sok más kihívás mellett legyőzhetetlennek tűnő robotokkal is találkozik, akik elől olykor teljes sebességgel kell majd menekülnie, máskor pedig elrejtőzhet előlük.

A játékmenet-videó mellett pedig rögtön kaptunk egy megjelenési dátumot, amit idén őszre, 2021. október 8-ára tűzött ki a Nintendo. A játék mellé egyébként egy Amiibo-csomag is érkezik, ebben a fent említett robot, E.M.M.I. is helyet kap Samus mellett.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Még van mit mesélnünk neked, minden érdekességet megtalálsz itt!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)