Hirdetés

Visszatér az E3, megvan a 2023-as dátum

|

Valószínűleg sosem lesz már olyan, mint a pandémia előtt, de azért újra ringbe száll az Entertainment Software Association (ESA) rendezvénye.

Hirdetés

Az Entertainment Software Association (ESA) és a ReedPop rendezvényszervező cég a mai nap folyamán közösen bejelentette, hogy 2023-ban már nem maradunk E3 nélkül. A játékipar legismertebb és talán túlzás nélkül legnevesebb rendezvénye ugyan sokat veszített már régi fényéből, de azért biztosan lesznek, akiket nem hagy hidegen a hivatalos dátum, ami a következő: 2023. június 13-án rajtol a következő E3, és egészen június 16-ig tart.

Digitális hókamókák helyett végre tényleg hús-vér emberek fognak tolongani a Los Angeles Convention Centerben. Ettől függetlenül lesz egy online kvázi "előesemény" is, ami már június 11-én elkezdődik. Az "E3 Business Days" június 13-tól egészen 15-ig pörög, ennek keretein belül a játékipar szereplői találkozhatnak egymással, megbeszéléseket folytathatnak, megállapodásokat üthetnek le - szakmai szempontból igazából épp ezért volt annyira fontos mindig is az E3.

Hirdetés

Az "E3 Gamer Days" a rendezvény utolsó két napját, tehát 15-ét és 16-át fedi le, a rajongók ekkor próbálhatják ki a játékokat és találkozhatnak magukkal a fejlesztőkkel. 

Úgymond "igazi" E3-at utoljára 2019-ben tartottak, de a Sony már ekkor is távolmaradt a rendezvényről. 2020-ban aztán a koronavírusjárvány miatt elmaradt az E3. 2021-ben megpróbálkoztak egy online eseménnyel (ez volt ugyebár az "Electronic Entertainment Experience", majd a 2022-es évet megint egyszerűen csak kihagyták. 

Hosszú hiátus után tér tehát vissza a "valódi" E3. Ti örültök neki, hogy elvileg a régi kerékvágásban zajlik majd újra minden?

Még van mit mesélnünk neked, minden érdekességet megtalálsz itt!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)