Hirdetés

Watch Dogs 2 - bejelentés az E3-on?

|

A "Watch Dogs" és az "E3" kifejezések általában nem hangzanak jól egy mondatban, de idén ez is másképp lesz. Úgy tűnik, hamarosan megtudjuk, mit hoz a folytatás.

Hirdetés

Ha a Ubisoft nem szúrja el azzal, hogy a Watch Dogs első E3-as trailerével többet ígér, mint amennyit végül leszállít, a játék fogadtatása is teljesen más lett volna.

Annak ellenére, hogy az internet hangosabbik fele mit állít, a Watch Dogs jó volt, és az eladások is jól sikerültek, így tulajdonképpen semmi nem áll a folytatás útjába. Sőt, a Ubisoft ezzel megmutathatja, hogy a korábban látott ötletekből többet is ki tud hozni, jobbá tehet mindent, ami nem volt jó, és a Watch Dogs 2 az lehet az első résznek, ami az Assassin's Creed 2 volt az alapjátéknak. Jonathan Morin kreatív igazgató korábban feltételesen beszélt arról, hogy ha jönne a folytatás, miken változtatnának, de Julien Risse vezető játékmenet programozó LinkedIn adatlapján a Watch Dogs és a hozzá tartozó Bad Blood DLC mellett feltűntette a Watch Dogs 2-t is, és ez nyilván nem véletlen.

Az lenne a logikus, ha a Ubisoft megvárná azt a másfél hónapot, ami az E3-ig hátra van, úgyhogy addig legfeljebb egy-két teaserre számíthatunk. 

Ti mit vártok a folytatástól?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)