Hirdetés

Vélemény: darabokra szedjük az Xbox főnök interjúját

|

Tényleg itt a legeslegjobb játékkonzol a világon, vagy egyelőre egy hangzatos lufi az Xbox One X? A Microsoft konzolos főnöke beleállt egy interjúba, BZ pedig könyörtelenül kivesézi a válaszait.

Hirdetés

Az idei E3-on ugyebár lelepleződött az eddig Project Scorpio néven emlegetett Xbox One X. A bejelentés során előkerültek a pontos és hivatalos specifikációk és az ár is: ezekről külön cikkben lamentáltunk egyet, és a végére azt a következtetést vontuk le, hogy igen, tényleg fontos, hogy erősebb a gép a PS4 Prónál, még akár azt a 100 dollár pluszt is megéri, de a vásárlók akkor sem csak emiatt döntenek majd a vásárlás mellett vagy ellene.

A kulcs - mint minden eddigi konzol esetében - a játék-körítés lesz. Hány exkluzív cím jön majd ki, amely csak ezen a platformon érhető el, hány olyan játék érkezik, ami ugyan máson is játszható, de ezen jobb? Az első kérdés tekintetében nem vagyunk még meggyőzve, ezért minden hardveres hurrá és marketing-hype ellenére sokakban kérdéses az új konzol sikere. Épp ezért fontos az az interjú, amelyet Phil Spencer, az Xboxokért felelős Microsoft-vezér adott az Eurogamer számára, amit most jól le is szemlézünk nektek, ráadásul szubjektív kommentárokkal fűszerezve. Ezeket dőlt betűkkel olvashatjátok, tehát csak az érdekel, amit Spencer mond, az nyugodtan szorítkozzon a lényegre.

Az X az fix

Spencer először a konzol most nyilvánosságra hozott, hivatalos nevéről beszélt. A One családnevet mindenképpen meg akarták tartani, hogy ezen belül lehessen kiválasztani a megfelelőt. Az S marad a jó ár-érték arányt keresők választása, szóval valami olyasmit kerestek, ami azt jelzi, hogy ez az "Xbox One Überlegjobb". Szóba került az One Elite, de ez házon belül ütött volna már meglévő márkanevet, az One Scorpio pedig a köznyelvi szó jogi kisajátítása miatt lett volna nehéz eset. Aztán az döntött a jelenlegi elnevezés mellett, hogy benti berkekben elkezdték mantrázni a

"there's no power greater than X", azaz "nincs az X-nél nagyobb erő"

szlogent, ami megragadt.

BZ szerint: Bár a Scorpio tényleg erős név lett volna, azért sokakban még így is előhozta volna a méregfarkú ízeltlábú parát. Meg aztán, ha tényleg az a cél, hogy az "elitség" jöjjön át a névből, akkor inkább lehetett volna Lion vagy Eagle, vagy bármi más, mint a kő alatt megbújó, randa kis gyilkos. Az X nem egy kimagaslóan eredeti márkanév, de ha az X-Mennek bejött, ezzel se lesz gond. Meg így az XBOX rövidítés is összeáll, és minden marketinges összeszorított ajkakkal merül el a mámorban, hogy ennyire passzol az egész. 

Sokkal inkább azt a kérdést feszegeti az interjú, kinek is szánják 499 dollárért (vagy Angliában 459 fontért) az One X-et. Spencer szerint az One S inkább az eddigi konzolos generációnak szólt az elvárható frissítésekkel (HDR, 4K Blu-ray, 4K upsampling),

míg a One X lehet az a konzol, ami igazán meggyőzi azokat is, akik eddig PC-n játszottak

az erő és a sokféle lehetőség miatt. Spencer szerint a One X már olyan erős és sokrétű, ami meggyőzheti a PC-seket, hogy ez legyen az első konzoljuk, főleg, ha van egy jóféle 4K tévéjük.

A vezető szerint egyrészt az idő őket igazolja majd, hiszen amikor az Elite kontrollert kihozták, akkor is megkapta, hogy 150 dollárért a kutya se vesz majd ilyesmit, erre alig győztek eleget gyártani, hogy kielégítsék az igényeket. Viszont azzal is tisztában van, hogy a közeljövőben az One S-ből megy majd el több (legalábbis darabszám tekintetében), viszont igenis fontos, hogy legyen egy opció azoknak, akik képesek többet fizetni, de a legjobb élményre vágynak.

Épp emiatt - tehát azért, mert az One S-t és a One X-et egy családként kezelik - volt 42 Xbox-játék, ezen belül pedig 22 Xbox-exkluzív játék az E3-as bejelentés színpadán.

Nem arra akartak fókuszálni, hogy legyen csak az erősebbik konzolon futó cím, hanem arra, hogy legyen olyan cím, ami Xbox-exkluzív, és One X-en még jobban néz ki.

BZ szerint: Ez elsőre nem hangzik rosszul így levezetve, de azért gondoljunk bele, ezzel nem maguk alatt vágják-e a fát. Mert ott egy Xbox-exkluzív cím, amit valaki tud futtatni egy One S-en is, és nem ér meg neki egy elég erős árkülönbözetet az, hogy nagyon szőrszálgasogatva egy icipicit jobban nézzen ki a 4K tévéjén. Mit fog venni? One S-t. Én pedig, öreg PC-s játékosként a fenti okfejtés ellenére sem érzem, hogy most kéne váltanom, a One X semmi olyat nem ad, amit egy jó PC-s konfiggal ne tudnék elérni, ráadásul azt használhatom mindenféle másra is videóvágástól a zenén át a grafikáig. Bocs, Spencer, értem én, de ez nálam nem lett gól, ugyanakkor a szerkesztőségben simán állnak sorban a srácok, akik a kanapé kényelme mellé szeretik az erős konzolt (és nem akarnak PC-vel bíbelődni a nappaliban), nekik nyilván más a véleményük erről.

Ki kinek az ellenfele?

Az a kicsit talán arcoskodó megállapítás is elhangzott, hogy a Microsoft nem tart a PS4 Pro-nál 100 dollárral combosabb árcédulától, ugyanis szerintük a PS4 Pro inkább az Xbox One S ellenfele, és nem az X ligájában játszik. Az X ugyanis egy "valódi 4K konzol", ami hardveresen is erősen ráver a Sony dobozkájára, és már indulásra legalább 30 olyan játék lesz majd, ami valódi 4K támogatással lesz futtatható One X-en.

BZ szerint: Oké, ezt értem, a true 4K jobb, mint a felskálázott 4K. De tényleg ez kell a konzolosoknak? Az eddigi felmérések és reakciók alapján egy átlagos konzolos játékos 1080p-ben játszik 30 fps képfrissítés mellett, viszonylag keveseknek van otthon olyan gyors 4K tévéjük, ami kihasználja a One X képességeit. Szóval ezek alapján az új prémium konzol nagyjából az a szint lesz, amit a 20 emberes baráti körből egyvalaki birtokol majd, a többiek egy-egy házibuli alkalmával rácsodálkoznak, elhangzik egy-két "hűdejóneked", aztán mindenki hazamegy, és játssza az új, saját gépükön ugyanúgy futó címeket One S-en, vagy épp PS4 Prón. Ha persze szóba jön majd a 60 fps, az megint más, talán erre van sok játék esetében nagyobb szükség, mint a 4K őrületre, de persze értem én, hogy mit akar a piac diktálni, a tévéket is el kell adni valahogy.

Tripla A címek, merre vagytok?

Innen jött aztán egy érdekes adok-kapok az interjúban, ugyanis a riporter keményen belekérdezett, hol maradtak az exkluzív játékok. Spencer a Forza 7-tel próbált menteni, de erre jött a válasz, hogy igen, ezt már jó rég tudni lehetett, de mi van a többivel? Nem ijedt meg ettől az Xbox vezére, bőszen magyarázta, hogy kérem szépen ott a Sea of Thieves, vagy az új State of Decay, és ő speciel pont örül annak, hogy az új Xbox bejelentését nem kellett egy kényszerből előhúzott friss Halo vagy Gears of War résszel megmankózni.

BZ szerint: ...de hát Spencer, már megint azt kiabálom innen a kisszobából, hogy A JÁTÉK ADJA EL A KONZOLT!

Aztán Spencer leszögezi, hogy ő a hardveres fejlesztésekért felelős, szóval nem lát rá teljesen arra, hogy pontosan mi folyik a játékok frontján.

BZ szerint: Hohohóóóó, én csak a gázt adom, a kormányt más tekeri. Van ilyen? Szerintem nem is lenne jó, ha igen.

Aztán pedig jön a "nesze-semmit" bomba, miszerint egy csomó olyan játékos megállapodás köttetett már, amit még nem jelenthet be, de hűha, mennyi minden érkezik majd, amit még nem is sejtünk. Persze, érti ő, hogy az emberek szeretik előre tudni, mire számíthatnak, szóval majd mondja hamarosan. Aztán belemegy egy olyan fejtegetésbe, hogy biztosan megőrült volna a tömeg egy 4K-ban rohangászó új Master Chieftől, de nem akartak a következő Halo fejlesztésétől elvonni embereket csak azért, hogy 4K-s demót mutogathassanak.

BZ szerint: Tehát konkrétan még sehol se tart az új Halo. 

Szó esett arról is, hogy tök jó a cross-platform Minecraft, de akkor lenne igazán cross-platform, ha PlayStation- és Xbox-tulaj is játszhatna egymással. Erre viszont Spencer csak annyit mondott, ezt talán a Sonytól kéne megkérdezni. Ezzel persze nem mondta ki egyértelműen, hogy a Microsoft hajlandó lenne ilyesmire, de ezek szerint a labda a másik oldalon pattog. A vezető érdekesen fogalmazott (és kicsit saját ajtaját is megrugdosta), amikor arról beszélt, ő maga ugyan nem lát bele a konzol-exkluzív játékok szerződéseibe, de személy szerint nem híve annak, hogy egy adott címet csak egy adott konzolhoz vagy gyártóhoz kötnek. Szerinte az is elég lenne, hogy ott egy játék, a játékosok meg eldöntik, melyik konzolon szeretnék azt futtatni, és mivel a One X a legerősebb és legjobb, azt fogják választani.

VR-re menő játszma

Van még egy érdekes vonzata az Xbox One X bejelentésnek, mégpedig az, hogy mit NEM jelentettek be. Nem esett ugyanis szó semmilyen VR megoldásról. Egy másik interjúban, amit a BBC-nek adott, Phil Spencer úgy fogalmazott, hogy őket nagyon érdekli a kevert valóság, PC-n erősen fókuszálnak is erre. Amikor a riporter feltette a kérdést, miszerint a Sony már eladott milliónál több VR headsetet, nem gondolják-e, hogy ideje beszállni a buliba, Spencer azzal érvelt, hogy az Xbox egyelőre másra való. Ott a tévé a szoba másik felén, rákötve a konzol, és ez így jó, míg a VR headset a PC-hez kapcsolódik, egyelőre szerinte ez a felhasználóbarát leosztás.

A vezető kissé szarkasztikus megfogalmazása szerint tök jó, hogy a Sony ilyen sok VR-egységet adott el, ahogy az Oculus és a HTC eredményei is szuperek, és a Microsoft is el tudna adni legalább ennyit egy saját VR-megoldásból, ha akarna. De egyelőre ők inkább tanulnak abból, mit "vesz fel" a piac, és közben Windows alapokon fejlesztgetik a kevert valóságra épülő saját mefoldásukat. A Kinecttel példálózott, miszerint majd akkor hoznak ki egy igazán újszerű technológiai megoldást, ha már a közönség is teljesen készen áll rá.

BZ szerint: Az tény, hogy a VR még mindig nem lépett ki a "majd egyszer jó lesz" státuszból, tehát nem lett egyfajta közönségkedvenc sláger. Lehet, hogy a Microsoft tényleg jól teszi, hogy kivár, főleg azzal, hogy a HoloLens (ha végre kijön) valóban újszerűen kezeli a "valódi valóság" és a virtuális elemek keverését. De persze jó kérdés, nem csúszik-e le valami fontosról a cég. Meglátjuk.

Nagyjából ennyi az interjú (illetve két interjú) kivonata, és bár a végén tényleg meglepő és kifejezetten baráti ez a röghöz kötés elleni felszólalás, engem nem győzött meg egyértelműen arról, hogy pont ez lesz az Xbox One X eladásainak vezényszava. Szóval egyrészt novembertől majd meglátjuk, hogy alakulnak az eladási számok (és hátha addig tényleg kész lesz pár exkluzív cím, ami segít felturbózni a hype-ot), másrészt jöhetnek a ti véleményeitek.

Szerintetek milyen sikere lesz a One X-nek? Önmagában, a One S-hez képest, a PS4 Próhoz képest, vagy akár a gamer PC-kkel szemben?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)