Négy LEGO készlet, ami gamerként különösen tetszeni fog!

|

A LEGO az utóbbi években nagyon ráment arra, hogy a fiatal felnőtteknek készítsen készleteket, és kimondottan videojátékos szettek is érkeztek a közelmúltban.

Legózni minden életkorban jó: fejleszti a kreativitást, pihentet, kikapcsol, a megépített készlet pedig a lakás éke lehet. Néhány éve kiemelten fontos a LEGO számára a fiatal felnőttek célcsoportja, sorra jönnek az összetettebb, időigényesebb, részletesebb készletek, amik kimondottan nekik szólnak.

A geekek a Star Warstól a Harry Potteren és a Jóbarátokon át a Marvel és DC készletekig sok mindenből válogathatnak a LEGO kínálatában, de sorra érkeznek a kimondottan gamereket célzó szettek is, melyek egy-egy konkrét játékhoz vagy szériához kapcsolódnak. Ezekből emeltünk ki most négyet, amik jól mutatnak minden játékos polcán.

LEGO Super Mario

Mario évtizedek óta megkerülhetetlen szereplője a videojátékiparnak, a Nintendo legnépszerűbb karaktere épp idén ünnepli 35. születésnapját. Nemrégiben megjelent egy egész sornyi Super Mario LEGO, amik ráadásul nem egyszerű modellek, hanem interaktívak, és amellett, hogy a polcon jól mutatnak, a gyerekek is jól szórakozhatnak velük. A pályákat úgy rakjuk össze, ahogy nekünk tetszik, a kezdőcsomagban (71360) található figura pedig mozgásérzékelős, valamint hangot ad, ha különböző elemekhez érintjük. Számos kiegészítő modult, karaktert és jelmezt vásárolhatunk még hozzá.

LEGO Overwatch

A Blizzard öt évvel ezelőtt megjelent többjátékos shootere, az Overwatch a LEGO tervezőit is megihlette, így rögtön több készlet is piacra került, melyek a játék karaktereit, helyszíneit ábrázolják. Van például gömbbé változtatható Wrecking Ball (75976), egy szett, amit a Watchpoint: Gibraltar pálya ihletett (75975), benne Mercy, Pharah, Winston és Reaper figurájával, valamint egy olyan is, ami Tracer és Widowmaker összecsapását örökíti meg (75970). Ha szeretitek a játékot, biztosan találtok nektek tetsző LEGO-t is!

LEGO Minecraft

A fiatalabbak körében végeláthatatlanul hódít a Minecraft, még a Fortnite sem tudta megtörni sikerét. Adta magát, hogy a kockákból építkezős játékból LEGO legyen, és a készítők ezt sem aprózták el: több mint harminc készletből választhatunk, összetettebbek és egyszerűbbek egyaránt akadnak. A szülők egyfelől jobban teszik, ha óvatosan mutatják meg a szetteket gyermekeiknek, másrészt viszont évekre letudhatják a szülinapi, karácsonyi ajándékokat.

LEGO Nintendo Entertainment System (71374)

A LEGO eddigi legdurvább, játékosokat célzó szettje nem csak hogy hatalmas (2646 elemből áll), de gyönyörű is. A 71374-es számú készletben egy Nintendo Entertainment System konzol, a hozzá tartozó kontroller, egy kazetta és egy tévé mását találjuk, ez utóbbin pedig egy tekerővel a képet is mozgathatjuk, így olyan, mintha Mario ugrálna a képernyőn. Csodálatos, igazi gyűjtői darab, retro-rajongóknak kihagyhatatlan!

Számos további LEGO-t is találhattok az eMAG kínálatában, nézzetek körül az oldalon!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)