Hirdetés

5 év eltiltást kapott az a CS:GO játékos, aki aimbottal bukott le egy versenyen

|

Nem ez volt az első alkalom, ahol csalásra gyanakodtak a szervezők, de csak most sikerült bizonyítani a dolgot.

Hirdetés

Elég nagy port kavart a napokban, amikor kiderült, hogy az OpTiC India csapatának egyik tagja, Nikhil 'forsaken' Kumawat aimbotot használt, méghozzá egy LAN versenyen. A játékos lebukott, és amikor az adminok ellenőrizni akarták a gépét, még megpróbálta eltüntetni a bizonyítékokat, kevés sikerrel.

Hirdetés

A szervezet természetesen azonnal kivágta a játékost a csapatból, nem sokkal később pedig az egész csapatot feloszlatták. A csalással és dopping ügyekkel foglalkozó és azokat bíráló független szervezet, az ESIC most bejelentette, hogy 5 évre eltiltják a versenyzéstől a játékost, akinek a fiókját még 2017-ben a VAC is lekapcsolta, vagyis akár egész életre szóló eltiltást is kaphatott volna.

Az ESIC-nél úgy ítélték meg, hogy a két eset nem függ össze, ezért döntöttek az 5 éves tiltás mellett, de a jelek szerint ez is bőven több, mint amit a játékos el tudna viselni. Forsaken egy interjúban elmondta:

Ha visszamehetnék az időben, kitörölném a napot amikor először CS-ztem. Semmi jó nem történt velem azóta. Mindent elvesztettem, mert a CS-t helyeztem előtérbe, és most ennek is vége.

A Magyar Nemzeti E-sport Bajnokságban szerencsére nem fordult elő ilyen. A döntő november 17-18-án lesz a PlayIT-en!

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)