Hirdetés

A Blizzard bejelentette az Overwatch e-sport jövőjét, amit a szaúdi kormány pénzel

|

Az Overwatch Championship Series már februárban elindul, de nem biztos, hogy mindenki örülni fog az újításoknak.

Hirdetés

Mint arról tavaly hosszabban írtunk, az Overwatch League a csökkenő érdeklődésnek és a nevetséges befektetői pénzmennyiség elherdálásának köszönhetően 2023 végén teljesen bedőlt. A Blizzard már akkor is ígérgette, hogy nem adja fel az Overwatch e-sportként való szerepeltetését, és valamikor idén jelentkezik a részletekkel.

Most eljött a pillanat, amikor a stúdió bemutatta az Overwatch Championship Seriest, azaz az OWCS-t. Az új ligát az ESL FaceIt Grouppal (EFG) együtt intézik, ami mögött Szaúd-Arábia állami szervezete, a Savvy Games Group áll.

Az Overwatch 2 vezető producere az alábbi nyilatkozatot tette az új e-sport program kapcsán:

"A nyüzsgő e-sport közösség nagyon fontos egy olyan kompetitív játék életében, mint az Overwatch 2, ezért is jelenthetjük be izgatottan, hogy az EFG-vel együtt lépünk be a versengés új érájába."

Hirdetés

A Savvy Gaming Group a befektetéseket kezelő Public Investment Fund csoportja, aminek elnöke Mohammed bin Salman herceg. A CIA őt vádolja Dzsamál Hasogdzsi, Washington Post újságírójának 2018-as meggyilkolásáért. Mivel Szaúd-Arábia elvei, az ott érvényes törvények nem feltétlenül összeegyeztethetők azzal, amit a Blizzard és az Overwatch képvisel és támogat, nem nehéz megérteni, miért is tartják az OWCS helyzetét problémásnak abban a közösségben, aminek jelentős részét queer gamerek teszik ki.

A szaúdi kormány az elmúlt években több befektetéssel is megpróbálta bevásárolni magát a játékvilágba, olykor több, máskor kevesebb sikerrel. 

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)