Hirdetés

A Blizzard most már annyit sem foglalkozik hányattatott sorsú játékával, mint eddig

|

A kiadó már évekkel ezelőtt elkezdte visszafogni a Heroes of the Storm támogatását, de most megjött a végítélet.

Hirdetés

A Blizzard nagyjából a DotA All-Stars létezése óta próbálkozott azzal, hogy összehozza a saját MOBA játékát, de mire sikerült előállnia egy életképes ötlettel, addigra a League of Legends már rég átvette a piac vezetését, és azóta sem ereszti. A Heroes of the Storm egyszerűen csak elkésett, pedig minden megvolt benne a sikerhez.

Egy minden szempontból nagyon izgalmas játékról van szó, amibe én magam is több száz órát pörgettem bele, de már régóta látszott rajta, hogy fogy a közönsége, és a Blizzard is egyre jobban elhatárolódik tőle.

Hirdetés

A napokban megjött a hivatalos bejelentés: a Heroes of the Storm immáron karbantartási módban van. A játék kapni fog fontos bugjavításokat vagy a játékegyensúlyt érintő tapaszokat, de tartalom tekintetében semmi újdonságra nem lehet számítani. Ez mondjuk senki sem lepett meg: a HotS utoljára 2020-ban kapott valami újat Hogger megjelenésével.

Szomorú nap ez mindenkinek, aki bízott a HotS sikerében és jövőjében. A játék rengeteg streamer, e-sportoló és hivatásos kommentátor karrierjét indította el, és számtalan órányi szórakozást és közösségi élményt kínált nekünk.

A szerverek továbbra is online maradnak, így ha új tartalmakat nem is kapunk, legalább bármikor visszamehetünk majd lepörgetni egy-egy meccset a régi idők emlékére.

Olvasd telefonon csak a legfontosabb híreket!

Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)