Hirdetés

Az ukrán NAVI is mindent megtesz, hogy segítse a háború rászorulóit

|

A Natus Vincere a Twitteren osztotta meg a legfontosabb tudnivalókat a háborús helyzet kapcsán felvállalt szerepükről.

Hirdetés

Nem csak Ukrajnában, az egész világon nagy népszerűségnek örvend a Natus Vincere, akik a teljesség igénye nélkül sikeres Dota 2, CS:GO, R6: Siege és PUBG csapattal is rendelkeznek. A szervezet Counter-Strike-ban versenyző alakulata két hete a nézettségi rekordot döntő IEM Katowice eseményen vett részt, éppen mikor az orosz katonai erők támadást indítottak Ukrajna ellen.

A világ jelenlegi legjobb CS:GO játékosa, és egyben a Na'Vi csapatának alapembere, S1mple már akkor sem hagyta szó nélkül a történéseket, most pedig az egész szervezet nevében érkezett nyilatkozat. A Natus Vincere egy hosszú Instagram-posztban ír a jelenlegi helyzetről, és arról, hogyan próbálnak segíteni a rászorulókon. Kiemelten fontos ez számukra, hiszen alkalmazottjaik 90 százaléka Ukrajnában van, így állításuk szerint mindent megtesznek azért, hogy őket és minden szerettüket biztonságban tudják.

Hirdetés

A szervezet tagjai ott segítenek, ahol tudnak. Ha kell, a fegyveres erőkhöz, vagy a lokális szervezetekhez is beállnak, de önkénteseik segítségével a rászorulóknak az óvóhelyekre, kórházakba és árvaházakba is juttatnak el segélycsomagokat, ruhákat.

A posztban az organizáció működésével kapcsolatban is megosztottak néhány információt. Elmondták például, hogy az orosz érdekeltségű partnereikkel már megszakították a kapcsolatot, a többi együttműködésüknek köszönhetően azonban minden alkalmazottjukat meg tudták tartani.

Írnak továbbá arról is, hogy ugyan egyelőre semmilyen változás nincs, a jövőben felül fogják vizsgálni a személyes feltételeket és elképzelhető, hogy a csapatokban lesznek majd változások. Ez több csapatukat, például a CS:GO-s felállásukat is alaposan megkavarhatja, ott ugyanis három játékos (electroNic, Blommbl4 és Perfecto) is orosz származású.

A GameStar YouTube csatornája csak rád vár!

Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.

Még van mit mesélnünk neked, minden érdekességet megtalálsz itt!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)