Hirdetés

Megszólalt Blitzchung, a versenyzéstől eltiltott Hearthstone játékos

|

A hongkongi tüntetőkkel versenyen közösséget vállaló e-sportoló közleményben kommentálta az elmúlt hét eseményeit. Azt ígéri, ezután óvatosabb lesz, hogy mit kommunikál egy verseny streamjében.

Hirdetés

Chung "Blitzchung" Ng Wai neve valószínűleg mostanra azoknak is  ismerősen cseng, akik nem követik figyelemmel a Hearthstone bajnokságokat, ő volt ugyanis az a játékos, aki egy Asia-Pacific Grandmasters verseny streamje végén a hongkongi tüntetőkhöz hasonló maszkot vett fel, hogy ezzel is kifejezze szimpátiáját az ügyükkel szemben. Tettéért a Blizzard egy évre eltiltotta, nyereményei kifizetését megtagadta tőle, melyre az internet bojkottal felelt a cég játékaira, mely hatásosnak bizonyult, ugyanis végül enyhítettek a versenyző büntetésén. Most az érintett e-sportoló is kommentálta a körülötte kialakult felhajtást.

Hirdetés

Mindenekelőtt megköszönte a támogatást, azt a figyelmet, amit az internet neki szentelt és azért is hálás, hogy a Blizzard újragondolta a büntetése mértékét. Azt is elmondta, hogy felkészült arra, hogy következményei lesznek tettének, mivel azokkal elterelte a figyelmet a játékról és a versenyről. 

"A jövőben sokkal óvatosabb leszek, és a véleményemet vagy a hongkongi tüntetők iránti támogatásomat kizárólag a saját platformjaimon jelenítem meg."

Köszöni, hogy a Blizzard mégis úgy döntött, hogy megkaphatja az eddigi Grandmasters ligás nyereményeit, hiszen azokat tisztességes versenyen nyerte meg. Az eltiltást tekintve kettősek az érzelmei, ugyanis azért hálás, hogy lerövidítették annak időtartamát, de a fél évet még mindig túl hosszúnak gondolja. Arra is kéri a Blizzardot, hogy gondolják újra a két caster kirúgását, akik azt a meccset közvetítették, amelyikben felvette a maszkot.

Ha a teljes  közleményre vagytok kíváncsiak akkor azt itt olvashatjátok el.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)