Hirdetés

A Blizzard tagadja, hogy bármi probléma lenne az Overwatch League körül

|

A kiadó egy közleményben válaszolt a nemrég felröppent pletykákra, amelyek szerint elképesztően drága egy profi Overwatch csapat.

Hirdetés

Eddig is számos tornán vehettek részt a profi játékosok, ám a Blizzard a tavalyi BlizzConon bejelentette, hogy idén kezdetét veszi a hivatalos profi liga is. Egyes források szerint azonban elég drága mulatság lesz beszállni a buliba, a stúdió viszont úgy gondolja, hogy minden a legnagyobb rendben van.

Hirdetés

Az ESPN írt arról először, hogy 20 millió dollárba kerülhet a részvételi díj, ha egy csapat indulni szeretne az Overwatch League-ban. Ez hatalmas összeg, főleg annak fényében, hogy például a League of Legends profi bajnokságában, az LCS-ben 1.8 millióért kelt el egy hely tavaly decemberben.

Azonban nem csak ezzel van gond, ugyanis azt beszélik, hogy 2021-ig nincs is garantálva, hogy a csapatok részesednek a bevételből, illetve ha valaki eladja a csapatát, akkor abból 25%-os részesedést kapnak a szervezők.

Időközben számos csapat búcsút intett az Overwatch játékosoknak pénzügyi problémákra hivatkozva, ráadásul a Blizzard feltételei sem túl bíztatóak a szervezetnek, így kérdéses, hogy lesz-e elég csapat az Overwatch League elindításához.

Nemrég a stúdió is megszólalt az ügyben. Egy hosszú nyilatkozatot küldtek a Destructoidnak, amiben meglepően kevés konkrétumot mondtak a srácok, és a kérdésekre sem igazán válaszoltak. Elmondásuk szerint semmi probléma nincs az Overwatch League körül, a részletekről pedig akkor fognak nyilatkozni, ha elérkezettnek látják az időt. Azt is hozzátették, hogy aki ismeri a Blizzardot, az tudja, hogy számukra nagyon fontos a játékos közösség, és szerintük csak óvatosan szabad kezelni a névtelen forrásból származó információkat.

Az igaz, hogy nem szabad készpénznek venni az ilyesféle pletykákat, de ha ez végül igaznak bizonyul, akkor súlyos gondok lehetnek később az Overwatch League-gel, és talán még az indulást is el kell halasztania a Blizzardnak.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)