Hirdetés

BlizzCon 2018 - itt vannak az e-sport bajnokok, meglepő eredménnyel zárult a StarCraft II bajnokság

|

Nem csak játékbejelentések, de izgalmas versenyek is várták a rajongókat a BlizzCon 2018 hétvégén.

Hirdetés

A BlizzCon 2018 tartogatott meglepetéseket a Diablo: Immortal és a WarCraft III: Reforged bejelentéseken túl is. Az e-sport részleg is pörgött, összesen 6 verseny is lezajlott a két nap alatt. Nem lenne csoda, ha lemaradtatok volna erről-arról, de összeszedtük nektek az eredményeket.

Hirdetés

A hétvége legnagyobb versenye az Overwatch World Cup 2018 főeseménye volt, ahol 8 ország válogatottja játszott a kupáért. Míg a döntő körök nagyjából úgy zajlottak le, ahogy számítani lehetett rá (azaz Dél-Korea pépesre vert mindenkit), azért az első találkozók tartogattak meglepetéseket. Az Egyesült Királyság csodával határos módon kiejtette az Egyesült Államok csapatát, és Kínai is (akik az OWL-ben a történelem legnagyobb bukását produkálták) nagyon szépen játszott, egészen a döntőig.

1. helyezett: Dél-Korea
2. helyezett: Kína
3. helyezett: Kanada

A BlizzCon 2018 esport versenyeinek legnagyobb meglepetését a StarCraft II WCS színpad produkálta, ahol egy finn Zerg játékos, Joona "Serral" Sotala emelte magasba a kupát. Történelmi pillanat volt ez a StarCraft II világbajnokságok sorában, ugyanis ez volt az első alkalom, hogy egy nem koreai bajnok született.

1. helyezett: Serral
2. helyezett: Stats
3-4. helyezettek: sOs, Rogue

A Hearthstone részlegen mindeközben dübörgött a Global Games versenysorozat, amit Kína nyert meg. A csapat szerint a győzelmük kulcsa az volt, hogy a csapattagok specializálták magukat egy-egy kasztra és pakli típusra, így mindenki nagyon jól játszott a saját készletével. Akárhogy is, ők most a paklik helyett 50 ezer dollárt fognak szétosztani egymás között.

1. helyezett: Kína
2. helyezett: Brazília
3-4. helyezettek: Új Zéland, Norvégia

A Heroes of the Storm bajnokságon régi riválisok csaptak össze újra. A Gen.G és a Dignitas a szezon középi versenyen találkoztak legutóbb, amikor a Gen.G éppen csak, egy 4:3-as eredménnyel került ki győztesen. A két csapat aztán végigharcolta a selejtezőket, és ismét egymással szembe kerültek a döntőben. A történelem végül megismételte önmagát: a Gen.G vihette haza a BlizzCon kupát.

1. helyezett: Gen.G
2. helyezett: Dignitas
3-4. helyezett: Team Liquid, Miracle

A World of Warcraft két versenynek is teret adott. Az első az Arena Invitational volt, ami a szervezett PVP meccsek szerelmeseit engedte össze. A játék rajongói számára régóta ismert Method név ezúttal is tarolt, bár a Method Orange láthatóan jobban szerepelt, mint testvércsapata. A Method Black a The Gosu Crew srácaitól is kikapott, így a bronz helyre szorult. A Method és a Gosu végül egy meglehetősen egyoldalú meccset játszottak, amit a Method 4:0-ra megnyert, tiszta győzelemmel tarolt.

1. helyezett: Method Orange
2. helyezett: The Gosu Crew
3. helyezett: Method Black

A WoW színpad másik felén pörgött a Mythic Dungeon Invitational, ahol az edzett PVE játékosok versenyeztek egymással. Két csapat ugyan abban a Mythic dungeonban gyilkol, és az nyer, aki előbb végigmegy rajta. Ez a Free Marsynak sikerült a legszebben, akik egyébként a fő esemény alatt egyetlen menetet sem veszítettek, és ők vihették haza az első díjat.

1. helyezett: Free Marsy
2. helyezett: Method NA
3-4. helyezettek: exceL's Angels, Method PogChamp

Akiket érdekelnek a meccsek, azok a BlizzCon 2018 oldalán megtalálják az összes mérkőzés felvételét, nem semmi hétvége volt ez!

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)