Hirdetés

Egyre durvább a Blizzard elleni tiltakozás a kitiltott e-sportoló ügye miatt

|

Blizzardos dolgozók vonultak ki tüntetni, egyetemi játékosok tiltakoztak, és még egy profi kommentátor is visszamondta a jövőbeli megjelenéseit.

Hirdetés

Chung "Blitzchung" Ng Waij egy élő meccs után egy maszkban bemondta a műsorba, hogy támogatja a hongkongi tüntetőket. Ezután a Blizzard eltiltotta őt a további Grandmasters meccsektől és a nyereménypénzeket is megvonta, arra hivatkozva, hogy megsértette a cég és a verseny szabályait. Ettől még a felháborodás nem állt meg, sokak szerint most nem lehet semlegesnek maradni ebben a kérdésben.

Hirdetés

A CCG közösségben meglehetősen jól ismert Brian Kibler is egyike ezeknek a sokaknak. A Hearthstone játékosként indult kommentátor is nyilatkozott a helyzetről, és nemtetszésének adott hangot, ráadásul lemondott minden jövőbeli Grandmasters kommentálást szolidaritásból.

"Sosem hittem volna, hogy a Hearthstone közösségben elfoglalt helyem miatt egyszer egy olyan kényes témában fogok állást foglalni, mint a nemzetközi kapcsolatok. A pozíciómat, mint a játékos közösségben ismert személyiség, mindig is arra akartam használni, hogy jobbá tegyem a világot, úgyhogy most itt vagyok."

Kibler abszolút elismerte, hogy a Blizzard igenis helyesen tette, hogy megbüntette a játékost. Ugyanakkor annak súlyát már vitatja.

"Az egész ereje egy kicsit olyan, mintha valaki ragaszkodott volna ahhoz, hogy a Blizzard példát statuáljon Blitzchunggal. Ezzel nem csak másokat akartak eltántorítani a hasonló megnyilatkoztatásoktól, hanem ki akarták engesztelni azokat, akiket megsérthetett a játékos kitörése."

Kibler hozzátette, hogy a döntés után azonnal felkereste a Blizzardot, és közölte velük, hogy nem kíván részt venni a Grandmasters döntők kommentálásában az idei BlizzConon.

"Nem leszek egy vigyorgó arc, aki hallgatólagosan pártolja ezt a döntést. Hacsak nem változik valami, akkor én nem fogok részt venni a Grandmasters további szervezésében."

A közösség és a közösség egyik arca mellett maguk a Blizzardos dolgozók egy része is kivonult a cég székháza elé. A tiltakozásra nagyjából 30 fő gyűlt össze, akik a Thrall szobornál mutatták ki nemtetszésüket a cég döntésével kapcsolatosan.

Blizzard employees standing with hk from r/hearthstone

Mindeközben a /r/HongKong subreddit is bepörgött. Az ottaniaknak az az ötlete támadt, hogy Meiből csináljanak demokráciát pártoló szimbólumot. Az ötlet kipattanása óta rengeteg ezzel kapcsolatos poszt ugrott fel a subon.

It would be a shame if Mei became a symbol for freedom from r/Blizzard

Mei the Force be with Hong Kong from r/HongKong

If we are gonna do it, we are gonna do it big: Mei becomes the icon of Hong Kong revolution! from r/HongKong

A /r/HongKong subreddit után az egyetemi Hearthstone e-sportolók is rápörögtek a témára. Egy Worcester Polytechnic Institute és American University közötti meccsben utóbbi feltartott egy táblát, amin az volt olvasható, hogy "Free Hong Kong, Boycott Blizz". Még nem tudni, hogy utóbbi csapat kap-e valamilyen büntetést ezért.

A Blizzard bojkott mindeközben továbbra is pörög a közösségi oldalakon, politikusok is használják már saját véleményük népszerűsítéséhez a jelenséget Amerikában. Ti mit gondoltok a döntésről? Megalapozott a Blizzard szigora? És az erre adott közösségi reakció?

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)