Hirdetés

Tönkreteszi a Call of Duty e-sportot a doppinghasználat

|

Az egykori világbajnok borította a bilit, aki szerint különféle gyógyszereket használnak az e-sportolók, hogy előnyre tegyenek szert riválisaikkal szemben.

Hirdetés

Már nem számít újdonságnak, hogy az e-sportban is megjelent a teljesítménynövelők használata, mert mindig is lesznek olyanok, akik képességeik határait fáradságos munka helyett kényelmesebb, ám végső soron kockázatosabb módon szeretnék megoldani. Őket az sem zavarja, hogy ezzel szembeköpik a sportszerűség nemes elvét, mert mindig hivatkozhatnak arra, hogy mások is így tesznek.

Hirdetés

Adam Sloss, ismertebb nevén Killa beszélgetett a The Washingon Post riporterével arról, hogy mennyire elterjedt az Adderall használata az e-sportolók körében, különösen versenyek alkalmával. Az említett készítményt figyelemzavarral küzdő, hiperaktív pácienseknek szokták felírni az amerikai orvosok, de egyetemi és főiskolai hallgatók is előszeretettel használják, amikor éjszakába nyúlóan tanulnak egy-egy vizsgára. Az Adderall azért népszerű az e-sportolók között, mert javítja a reakcióidőt és elősegíti a koncentrációt, emiatt voltaképp a szcéna legnépszerűbb doppingszerévé vált. A Call of Duty korábbi világbajnoka szerint azért nem beszél erről senki, mert mindenki használja. Ő maga számtalan alkalommal volt szemtanúja, és tavalyi visszavonulását is azzal igazolta, hogy nem lehetett lépést tartani az Adderall-t használókkal. Sloss tart attól, hogy mivé válhat a doppingba fulladó e-sport, és milyen hatást gyakorolhat a leendő profikra.

Amikor ezek a srácok értesülnek róla, hogy a világ legjobb játékosai Adderall-lal tömik magukat, maguk is ki akarják próbálni vagy kíváncsiságból, vagy mert bármire hajlandóak, hogy az élre állhassanak. Ezzel tönkreteszik az életüket és a jövőjüket, nem ismernek határokat. Biztosak lehetünk benne, hogy egy nap valaki szívrohamot kap a szer miatt, vagy valami más komoly baja lesz.

Az egyes profiligák, "sportágak", így a Call of Duty League szervezőinél pattog a labda, azaz nekik kell fellépniük az Adderall és hasonló gyógyszerek, mint a Vyvanse és a Ritalin doppingszerként való alkalmazása ellen. De nem csupán az Activision fejőstehenéből élő profik vetnek be mindent a győzelem érdekében. Kory "Semphis" Friesen elismerte, hogy ő és a csapatának tagjai Adderall-t fogyasztottak egy Counter-Strike bajnokság alatt, Timo "Taimou" Kettunen szerint pedig az Overwatch League legalább 20 játékosa használja rendszeresen. Hasonlóképpen érintett a Gears of War közössége, a visszavonult Jimmy "HighDistortion" Moreno azt állítja, hogy a profik több mint fele szedi.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)