Hirdetés

Counter-Strike: Global Offensive - magyar csapattal tér vissza DeadFox

|

A HellRaisers korábbi játékosa tartott egy pici szünetet, ám hamarosan ismét ringbe száll, ezúttal egy teljesen hazai csapat élén.

Hirdetés

Akad néhány olyan játékos hazánkban, aki magasabb szinten űzi vagy űzte a CS:GO-t, de nemzetközi porondon leginkább csak Böröcz "DeadFox" Bence nevét ismerik a rajongók. A 24 éves játékos a HellRaiserst erősítve ért el sikereket nagyobb versenyeken, és ugyan idén elhagyta a csapatot, ez nem azt jelenti, hogy szögre akasztotta az AWP-t.

Hirdetés

DeadFox féléves kihagyás után döntött úgy, hogy visszatér a profi CS:GO-hoz, és alapított egy olyan csapatot, amelynek tagjai kizárólag magyar játékosok. Így rajta kívül még a brigád tagja Árvai "boco" Attila, Bana "Barcode" Kevin, Atif "gejzmilla" Mustafa, valamint Kaposvári "V1CE" Csaba. Mindegyiküknek van már tapasztalata a versenyszerű játékban, ám vezetőjük realistaként áll a dologhoz, és tudja, hogy időbe telik, míg valódi csapattá kovácsolja össze a srácokat. DeadFox egyébként ismét az AWPer, vagyis a mesterlövész szerepét ölti magára, ami érthető is, mivel korábban már bizonyította, hogy ügyesen kezeli a távcsöves puskákat a játékban.

Szerintetek sikeres lehet nemzetközileg is ez a csapat?

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)